Copyright 2017 - Minden jog fenntartva.

I. Budapest-Szeged offroad mopedrally

2008. május 10.

Számok tükrében:

Mozgással töltött idő: 6 óra 51 perc
Megtett távolság: 219 km (az összes adatott itthon rögzítettem, ami kb. 10 km-rel több!)
Mozgási átlagsebesség: 31,4 km/h
Maximális sebesség: 50,03 km/h
A futam teljes ideje: 9:35.

Előzmények:

2006-ban hallottam először a Budapest-Makó rallyról, ahová is polgárpukkasztásból elszerettem volna indulni egy Babetta típusú segédmotorkerékpárral, mivel meggyőződésem, hogy kis hazánkba ahová autóval el lehet jutni oda egy Babettával is. De mivel a nevezési díj majdnem meghaladta a motor vásárlására szánt összeget, így kénytelen voltam lemondani róla. Aztán beszélgettem olyanokkal, akik részt vettek a fenti rendezvényen és a többség elismerően nyilatkozott róla – kiegészítve a véleményüket azzal, hogy 50 köbcentis eszközzel teljesen képtelenség lenne megcsinálni, mivel a futam alatt a táv leküzdése mellett a feladatok megoldására is rengeteg energiát és időt kellene fordítani. Szóval – hagytam magam meggyőzni, de a kisördög nem hagyott nyugodni. Így esett, hogy próbaként tavaly meghirdettem a Budapest-Szeged Offroad Moped Rally-t. Kezdetben nagy volt a lelkesedés. A közvetlen baráti körön kívül a Riga Klub és a Simson Klub is jelezte a részvételi szándékát. Kicsit féltem is ettől a két véglettől, meg természetesen a sok résztvevő miatt igényelt alaposabb szervezési munkától.
Így öröm az ürömben, hogy a végső csapat igen kis létszámúra redukálódott...
Mindösszesen 9 fő motoros és 3 fő quados jelent meg a startnál.


Az alábbi 13 fővel indultunk útnak:
• Domi65 - Simson sr50
• és a haverja - Piaggio robogó
• Szsolti - Simson Schwalbe
• Ybrahim - Simson S51
• Jeni - Aprilia Tuareg
• és a barátja - Simson Star
• Ztaki - Piaggio Bravo.
• Zolexka
• és társa - XL 125 4T?
• Frpéter és két haverja ATV-kkel kisérnek... (3 fő)


A túra:

Már izgatottan vártam, hogy elérkezzen az indulás időpontja. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mit művel majd a 2 lóerő és a virsligumi az Alföld tengersík vidékén...
Reggel 8 órára érkeztem meg a rajt helyére, ahol még senkit nem találtam. Alig állítottam le a motort és már is csörgött a telefonom: Jeni keresett és számolt be arról, hogy épp most kapott durrdefektet, de szerencséjére épp egy gumis előtt – lehet, hogy a szerelés miatt késni fognak. Úgy döntöttem, hogy feltérképezem a környéket és megkeresem, hogy hol van a legközelebbi tankolási lehetőség, hiszen a többiek között is biztos lesz, akinek már kifogyóban lesz az üzemanyaga... Alapos keresgélés és a bennszülöttek kifaggatása után kb. 5-6 km motorozás eredményeképpen akadtam rá egy jól eldugott kis kútra Dunavarsány belterületén... Visszafelé már igyekeznem kellett, mert rohamosan közeledett az indulás időpontja és ugye nem illenék épp a szervezőnek késnie. Mondanom sem kell, hogy ahogy kanyarodtam be a rajt helyére majd kiütötte a szemem a Castrol kút, hogy tudtam én ezt eddig nem észre venni?!!
Megérkezve még mindig sehol senki... Lehet, hogy mégis egyedül fogom legurulni a távot? Oh – nem... mert a híd tetején, a bokrok között megjelent és a hozzám vezető út felől érdeklődött... Seperc alatt kis dongók hada árasztotta el a hídlábánál lévő kis tisztást. Megérkezett szinte mindenki aki fixre ígérte a jövetelét (Csak Sipi hiányzott – de neki volt igazolása.) Gyors értekezés és máris mentek a fiúk tankolni, így lehetőséget biztosítva nekem arra, hogy magamba nyomjam az otthonról izibe becsomagolt kis bundás kenyeremet, ezzel biztosítva az egész napra szükséges energia bevitelt.
Alig haraptam egy-két falatot, amikor megjelentek a quadosok... Meglepetésemre az egyik kis suzuki atv nyergében egy hölgyet tisztelhettünk. Ők talpon jöttek fel Bajáról, csak azért, hogy velünk gurulhassanak – minő megtiszteltetés!
Szóval a 8:30-as indulásból végül is 9 órás start lett...
Gondoltam ízelítőnek és bemelegítésnek a főútvonal kihagyásával közelítsük meg a tervezett útvonal első szakaszát, ami egy gyengébb szántás érintésével volt csak lehetséges. Mivel ezt az akadályt mindenki gond nélkül vette, így megnyugodva folytattuk utunkat – nem lesz itt semmi probléma, tökös csapat állt össze... :)
Szépen csapattunk a tracken általában 35-ös utazóval, de ahol az útfelület megengedte, bele-belekóstolgattunk a 45-be is.
Az első komolyabb próbatétel akkor következett be, amikor is a pár hete bejárt nyomvonalon időközben egy hatalmas homokbányát vagy mit nyitottak (dömperek serege hordat el a homokot), hatalmas úttorlaszokat emelve elénk. No, alig mentünk 10 km-t és máris ugrott az eltervezett csapásirány... Szépen állunk... Próbáltunk rögtönözni és a már mások által kijárt csapáson kikerülni az útakadályt. Hát nem volt a legszerencsésebb választás, mert előbb a sunyásba vitt be minket, majd az aszfaltozott útra vezetett vissza, de előbb megmászandó, elénk gördített egy árkot is.
És még mindig lelkesek voltak a fiatalok – sehol egy kelletlen grimasz, sehol egy nem tetsző, káromló megjegyzés... Lehet, hogy alul terveztem a nehézséget? Ha ez a banda ilyen nyugival veszi az akadályokat, akkor elfognak aludni a sima, kitaposott utakon...?
Na, lesz, ahogy lesz... uzsgyi vissza a jelölt útra.
Mondom uzsgyi... de már megint egy árok. Köztünk és a terv között... Hát nem volt mit tenni, ezt is megugrottunk... mondjuk ez már olyan emberséges árok volt, simán eltűnt benne ember és motor... Itt mindenki megmutathatta, hogy milyen nehéz a motorja, mert kézi segítség nélkül senki nem tudott volna átmenni. Megdolgoztunk rendesen, de végül is azért jöttünk...
Most már nem lehet semmi gubanc – előttünk a jól kijárt út, sima ügy... lett volna, ha pár száz méterrel arrébb le nem térünk róla a magasfeszültségű hálózat szépen nyírt hasítékát követve egy kicsit, majd ismét egy tűzvédelmi szántáson megküzdve az elemekkel volt aki emberi toló erőt is igénybe véve közelítettük meg a kb.. 300 m-re lévő járt utat.
Azt követően megálltunk összevárni a bandát egy földmérő kilátónál és most már tényleg jó nyomon hajtottunk be Bugyira.
Itt szintén egy hasítékán át kerültük meg a községet, csak annyi bibi csúszott a számításokba, hogy a hasítékunk körül épp erdőritkítást végeztek a melósok, ezért mi a hasíték helyett egy hasítéknak látszó nyomvonalon vágtunk neki az erdőnek, ami kisebb dzsungel járásra emlékeztető, bozót harcba torkollott... de végül komolyabb veszteségek nélkül úsztuk meg a dolgot.
Kiérve a Bugyi-Dabas aszfaltútra, azon gurultunk egy keveset, majd a Főcsatorna partján, a horgászok által kijárt kellemes töltéstetőn folytattuk a kifejezetten szép tájon átvivő utunkat. Időközben kiderült, hogy a frissiben összerakott Starból itt is-ott is csordogál a váltóolaj, ami folyamatos pótlást igényelt... A rázós töltést Jeni endurója is megunta és ezt egy láncledobással adta a gazdája tudtára...
Kunpeszér után Kunbaracs felé vettük az irányt és véglegesen elbúcsúztunk az eddig is csak ritkán érintett aszfaltos úttól. Most már az Alföldre oly jellemző és sok-sok tapasztalt motorost is oly nagy kihívások elé állító homokos utak jelentették a legnagyobb akadályt. Küzdöttünk rendesen az irányítással és a lendülettel, de összességében egészen jól haladtunk. Még a piaggio robogóval jövő társunk is egészen jól boldogult az apró kerekek és a tapasztalt hiány ellenére is.
Voltak kisebb-nagyobb megcsúszások, talán néha-néha még tájmasszásban is részesültünk, de ezeket már rég elfelejtettük és simán le is tagadnánk... :)
Orgovány előtt pár kilométerrel a Stárral futó srác mutatott be egy rúdugrással kombinált csukaharasztot, amikor is a motor kipufogója a blokkról leválva a földbe fúródott és messze dobta azt.
A javítás eltartott egy ideig, de szerencsénkre egy régi szőlő föld mellett történt az eset – így akadt kötözni való drót bőven... a végére több volt a drót a motoron mint az összes többi alkatrész. Igazi drótszámárrá vált. :)
Sajnos a javítás után alig mentünk pár száz métert, amikor újra megállt. Ekkor az első lánckeréken szűntek meg létezni a láncforgatására kiképzett fogak... Az eltűnésükben valószínűleg nagy szerepet játszott a csorgó olaj miatt egyre nehézkesebben működő kuplung használatának sűrű mellőzése is...
Az egyik ATV vállalta, hogy a közeli benzinkútig elhúzza a mocit, ahová Sipi végül is egy utánfutóval eljött érte és szinte a nagy csapattal egyszerre érkezett meg vele estére Szegedre a célba.
Orgoványon tankoltunk és ettünk, ittunk, pihentünk egy kicsit, majd kicsit megfogyva folytattunk az utat. A lelkesedésünk még töretlen volt, pedig tudatosítottunk magunkban, hogy a távnak még csak kb. a felén vagyunk túl...
A hátralévő rész nagyon ütősre sikeredett – főleg a napok óta hiányzó esőzés miatt teljesen omlóssá száradó homokos utak miatt... Voltak részek, ahol már-már gyalog jobban haladtunk volna és voltak részek, amikor azt csinált a motor amit akart – semmi beleszólást nem engedett az irányításban. De összességében nagyon jól éreztük magunkat, csak kezdtünk a tartalékaink végére érni... szerencsére a megteendő út is a végéhez közeledett. Állapotunkra jellemző, hogy az ezidáig jól bevált haladási stratégiánkban is hiba csúszott és az egyik útkereszteződésben elveszítettünk a Simson Schwalbe-t.
Még szerencse, hogy a quados különítmény összeszedte minket, amikor is a srác megállapítva, hogy ennyit tuti nem mentünk volna kövön, visszatért az eredeti nyomvonalhoz.
Szóval végül kb. fél hétre értünk be az Szegedi célba, ahol már várt minket a nagyon finom marhapörkölt.
Ettünk, ittunk... kicsit beszélgettünk... kicsit nyalogattuk még a sebeinket... és előbb a hajnali 2-től talpon lévő két szegedi sráctól majd szép lassan mindenkitől búcsút véve – oszlásnak indultunk... ;)
Hát kb. ennyi.

Következtetések:

Igazából nem tudom, hogy mi volt ennek a gurulásnak a célja és igazából azt sem tudom, hogy mit értünk el vele... Azt bizton állíthatom, hogy egy feledhetetlen élményben volt részünk, amit még nagyon sokszor fogunk felidézni akkor is, ha nem lesz neki folytatása.
Az biztos, hogy egy nagyszerű csapat verődött össze, ahol az életkorbeli óriási különbségek teljesen lényegtelenné váltak, ahol csak egy cél lebegett előttünk: az öröm motorozás. Tudom, hogy a képeket és a videókat elnézve nem mindig ez jön le belőle. De higgyétek el, hogy mi végig fantasztikusan éreztük magunkat és attól, hogy valami durvának látszik, még lehet nagy-nagy öröm forrása és nagy-nagy élvezet tárgya (ugye nem nekem kell ide példákat írnom?)
Természetesen ha lesz rá valós igény, akkor jövőre ugyan ekkor, ugyan itt!
Gratulálok minden résztvevőnek - nem sok NagyArc csinálta volna végig és köszönöm mindenkinek az élményt, a quadosoknak a türelmet és a segítséget!

f t g