PalloGabi szerint
Csabival és Marcival a monori crosspályán találkoztunk, ahonnan a találkozóhelyre vezettem őket, mert én már egyszerlegalább ugye voltam Ócsán. Szerintem egész jó tempót nyomtunk addig. Múltkor kb 1 órát szenvedtem, mire otthonról ócsára jutottam, most is, de most több volt a pihenő, s hajtósabb az út. Picit tartottam , hogy megint csak 1-2en leszünk, a szemerkélő eső miatt, de ez a gondolat hamar szertefoszlott, mikor megláttam azt a néhány quadot és endurót a kocsma előtt. Ismerős arcokra bukkanva és jó beszélgetéseket követően útra keltünk. Eleinte ódzkodtam, hogy a saras és füves utak elronthatják a napom, majd némi aszfaltozás után igazi örömmotorozás vette kezdetét. A saras csatornaparton megmutatkozott a pilóták felkészültsége, és számomra kiderült ki mennyire tapasztalt. Itt mindegy volt, hogy kinek mekkora, hány éves, milyen erős a motorja, csupán a tecnikán és a hozzáálláson múlott, ki hogyan teljesíti.
Csúszkáltunk kertesztbefordultunk, repült a sár. Majd hirtelen homora váltott az út, ahol is fektibi nyomába eredtem, s egész a megállóhelyig le se tudott rázni. A dombtetőn némi pihenés alatt megváltam a szemüvegem védőfóliájától, mely egy nagyon jó döntésnek bizonyult. Addig nemsokat láttam vele, ez a lépés maga volt a megváltás. Majd homokbányáztunk, s motoroztunk egy rövid enduropálya szakaszon is. Ezután esett el fektibi. Némi együttérzés után elváltak útjaink. Gondoltam meghódítom magamnak az örkényi dombot, de ezúttal a kevéske lendület a mélyülő parttetőnél elfogyott, s elfektettem a gépet, polya nagy bánatára (nem volt felkészülve az eseményre). Némi szervizmunka után észrevettük polyával és logennel, hogy a csapat már jócskán elhaldt mellettünk. Gpssel utánuk eredtünk, s egy buckatetőn utól is értük őket. Majd ismerős környék következett, a tavalyi emlékezetes hullámos út most megfelelő tempóval párosítva nagyon élvezetes útnak bizonyult. A következő kisebb megálló ismét egy homokbányában volt, ahol megcsodálhattuk quados utitársaink esetenként hajmeresztő tudását a meredek kaptatókon..Majd befutottunk kerekegyházára, ahol szerintem idejekorán kettévált a csapat magja. Innen némileg nagyobb lendülettel vágtattunk tova. A maradék csapat is 3részre oszlott. Polya taki és a quadosok mentek elől, majd én és logen, s a sort frpeti zárta. Innen jó kis csapatós részek vártak ránk, egészen a kiskunhalasi buckákig, ahol valahogy frpeti elénk került, s őelőtte taki és a négykerekes banda. Ekkor szükségessé vált az Old Shatterhend féle nyomolvasós módszer (A Gps-track utak épp nem voltak meg), mely egyik irányban aszfaltra tért másik úton pedig frpeti nyomát követtük egy jó darabon, itt csatlakozott hozzánk a Moha és társa turistaegyesület is. A földút ismét aszfaltra vezetett, de frpeti útszéli pillangó Jokerei útbaigazítottak minket, majd ismét nyomolvasás következett. Állítólag tiltott területre is betértünk, melyet semmiféle tiltó tábla nem jelzett, csupán moháék lecsatlakozása utalt rá. Majd becsatlakoztunk a track-re is, és azon haladtunk egy jó darabon, ámbár feltűnt, hogy sehol semmi nyom nincs ami takiék után maradt volna. Az egyik kereszteződésnél vártunk egy keveset, de semmiféle zörejt nem hallottunk, s polya nyomán szabadon elindultunk a tracken, ami helyenként szószerint úttalan utakon vezetett. Polya lemaradt, de ismerve őt gyanítottuk logennel, hogy hamarosan elhúz előttünk valahol –később kiderült, nemindult a DR-, így saját száguldozós tempómban nagyon jót motoroztunk, ez a szakasz nagyon tetszett, jó erdőközi homok dűlőutak. Majd egy idő után félreálltunk, hogy bevárjuk a többieket, ebben a pillanatban előbukkant polya, szinte a semmiből. Az út után érdeklődött, majd eltűnt, s egész estig(a pizzázásig) hírét se hallottuk. Néhány pillanat múlva megjelent taki is a quadosokkal, s innentől kezdve nyeltük a port. Legközelebbi nagyobb pihenőnél előkerültek Moháék is, kész szerencse, mert lemerült a gps-em, amit addig többnyire követtem. Ismét két részre szakadtunk, mi Logennel Moháékhoz csatlakoztunk, akikkel egész szegedig mentünk. Eleinte nemtetszett, hogy a korábbi jóval lendületesebb tempót most némileg le kellett csökkentenünk, de beláttam, hogy ők nemcsak a motorozásra hajtanak, hanem látni is akarnak valamit. Bár néha szívesen mondtam volna nekik, hogy ha gyorsabban mennek valamivel, akkor homokon stabilabb lesz a motor, de inkább nyeltem egy nagyot, s alkalmanként lassítva és utolérve őket elütöttem az időt. A track végén összefutottunk szerencsére Lacikával aki készségesen megmutatta nekünk, hol is lakik taki. Néhány perc múlva begördült taki is frpeti társaságában. Taki felajánlotta, hogy nála tölthetjük az estét, amit mi készségesen el is fogadtunk, bár logen bmw-je még jócskán éhezett a napi kilométerekre, ezért itt elbúcsúztunk tőle. Vacsira rendeltünk pizzát, s a kajaszagra betévedt polya is. Megbeszéltük a nap történéseit, és alaposan kibeszéltük a többieket a hátuk mögött, és útjára engedtük polyát is. Majd frpetivel kártyáztunk egész addig, míg el nem fogyott a boroskólája, ekkor kezdtem bánkódni, hogy nem hoztam magammal bónusz tüzesvizet, de hát jobb így, mert másnapra is kimerítő túra volt tervezve.
Vasárnap picit kialvatlanul ébredtem, bár az elhelyezésre nem volt panasz, mégis durcás kedvvel keltem. Némi rámolás és karbantartó intézkedést követően útrakeltünk. Szerény csapatunk ( Taki, frpeti és én) két újabb helyi taggal Lacikával (drz) és Gáborral (525exc) bővült. Fergetegeset mentünk a tiszaparton, s a szegediek megmutatták, hogy jócskán akadnak szintkülönbségek is a környékén, s nem is kell messzire menni. Majd lekanyarodtunk innen, s a puszta felé vettük az irányt. Jó, hogy csak ennyien maradtunk, csúszós, nyomvályús utak következtek, amiket többnyire lassan, de lendületesen lehetett teljesíteni csak. Az egyik úton, melyen évek óta csak motoros jár, és előtte is esőben ment valami nagy traktor, hát szó mi szó, én is elfektettem a motort. Ha nem lenne krosszgumim, nap, mint nap arra járnék, de krosszgumi nélkül szinte lehetetlen végigmenni rajta, ördögi kör ez. Szóval eszembe jutott ezen a szakaszon fektibi és társa a két nagymotorral mit össze szenvedhettek volna, na és moháék is, hogy nekik ez de nagyon tetszene, a szépsége miatt. Nade elég az álmodozásból, az ezt követő szakaszok már-már szinte alig tartogattak izgalmakat, a leleményesebbek az útszéli árkokat járták keresztül kasul. Kecskemét előtt következett a szörnyű elválás pillanata. Takiék a nyugati oldalt célozták meg, peti a trélerért indult, én pedig a tracken ócsa felé. Városföldön tankoltam, majd visszatértem az első osztályúan kitaposott trackre. Útközben endurósokkal is összefutottam, de a legnagyobb meglepetést valamivel nagykőrös előtt találtam, mégpedig földút mellett meredező PEST-megyehatárt jelző tábla, na ezt hogy-hogynem vitte el még senki? A trackről egy idő után leváltam, s nagykőrös felé javarészt kövön hazagurultam. Elfradtam.
Összességében nagyon jót motoroztunk. A tavalyihoz képest nem éreztem, hogy kezdő vagyok, sőt szinte mindig az élbolyt boldogítottam. A gumi iszonyatosan sokat számít elmondhatom, hogy élveztem a saras részeket is, meg úgy összességében az egészet.
Hogy saját tempót is nyomhattam, vezető is voltam és csak úgy a tájat is nézhettem. És állva motorozni jó, és nem annyira fárasztó, mint ülve.
Köszi Taki!
Egy év múlva ugyanitt, vagy hamarabb
Én voltam Moha társa (őt többen ismeritek) a túra alatt. Reggel mikor elindultunk Kecskemétről már esett az eső, ezért kétkedve indutam neki az első szakasznak, megfordult a fejemben, hogy csak a homokos résztől csatlakozok, de aztán úgy döntöttem, hogy ha úgy adódik a műúton tudok rövidíteni ha lemaradok.Sajnos az első részen be is igazodtak féelelmeim. Gyorsan magunkra maradtunk ketten Mohával. A saras részen sikerült megfektetnem a gépet úgy, hogy majdnem a csatornában kötöttem ki. Mialatt visszarángattuk az "ezüstcápát" az útra eléggé lemaradtunk. Kétszáz méterrel később ismét feküdtem. Kezdtem úgy érzeni, hogy túlvállaltam magam. Szerencsére szerdán bejártam pont ezt a földutat, így tudtam, hogy nemsokára műúthoz érünk. Többet nem vágódtam el, úgyhogy továbbevickéltünk a kereszteződésig. Itt volt egy kis gondunk, mert nem tudtuk, hogy jobbra, vagy balra menjünk tovább. Mivel le voltunk már maradva rendesen és a további útszakaszról is úgy sejtettük, hogy hasonlóan saras, ezért műúton folytattuk a tatárszentgyörgyi tereppályáig. Ott csatlakoztunk rá ismét a track-re.
Ekkor már tudtuk, hogy előttetek lehetünk valamivel, mert hallottuk a csapat hangjait, de nem fordultunk vissza mivel továbbra is viszonylag lassan haldtunk. Moha az új vasat próbálta még szokni én meg igyekeztem felfrissíteni a télen megkopott reflexeket. A célunk az volt, hogy végig tudjunk menni az úton Szegedig, nem akartunk visszafordulni valahol a cél előtt. Kezdtünk egyre gyorsabban és gyorsaban haladni, ezért egészen Orgoványig nyomtuk megállás nélkül. Ha jól emlékszem 11:20 körül értünk oda a Pizzériához. Menetközben azért egyszer még sikerült álló helyzetben lyukba lépnem egy megforduláskor és felborulni, a kuplungkarom bánta...
Itt akartunk felcsatlakozni ismét a bandára, de sikeresen elkerültük egymást. Mikor átmentünk a benzinkúthoz a pihenő után ott már azt mondták, hogy egy perce ment el a csapat. És innentől fogva jó darabig üldöztük a maradék társaságot. Mindössze 5 - 10 perccel lemaradva. Egy - két plussz hurkot is beiktattunk elkerülve ezzel olyan védett helyeket, ahova az útvonal bevezetett volna. Kiskunhalas előtt értük utól a csapat végét, és egy darabig velük tartottunk. Nemsokára ez után döntött úgy Moha bálnája, hogy éhes. Visszafordultunk hát a városba tankolni. Közben én el is veszítettem szem elől a társam egy megfordulás után (hiába no nekem ez nem megy...) Így újabb perceket veszítettünk amíg telefonon elértük egymást.
Kiskunhalason egy újabb rövidítésben állapodtunk meg, hogy ne maradjunk le a kitérő miatt. Egész jól megsaccoltuk, hogy hol jár a főcsapat, mert mikor visszatértünk a track-re pár kilométer után utól is értek minket. Pont mikor majdnem túlmentünk egy kereszteződésen. Innentől fogva egy darabig együtt mentünk, majd a quados csapat előtt mostmár négyen haladtunk egészen Szegedig. Az út vége meglehetősen eseménytelenül zajlott, kényelmes tempóban beértünk Szegedre kevéssel 16 óra után.
Szegeden elbúcsúztunk a másik két motorostól, akik velünk tartottak, majd megkerestük Polyát. Vele is váltottunk pár szót, majd egy rövid megálló után - ahol egy - egy tál levessel felkészítettük magunkat a hideg visszaútra - hazamotoroztunk.
Mivel most voltam először ilyen túrán, ezért sok tapasztalattal lettem gazdagabb. Egyrészt a gumijaim nem sárra valóak. Mondjuk ezt eddig is tudtam, de most ismét megtapasztalhattam legalább....:)> Pár éve motorozgatok már terepen és mivel főleg Kecskemét környékén, ezért a homokkal és poros földúttal jól elboldogultam.
Másrészt ekkora távnál a navigációhoz a GPS nélkülözhetetlen, különben nagyon másra van utalva az ember. Persze amúgy is jobb együttmenni valakivel, de valószínűleg Moha számára nagy segítség lett volna, ha néhol én navigálok és neki csak a vezetésre kell figyelnie, engem követve. Így én sokkal könnyebben helyzetben voltam mint ő. Becsületére váljék, hogy az út végére érezhetően jobban összeszokott a motorjával és nagyon kellemes-haladós tempót vettünk fel.
Harmadrészt a táv egy viszonylag kezdőnek is teljesíthető, nem kell nyaktörő iramban száguldani, hogy időben odaérjen az ember, valamint elég rugalmas ahhoz, hogy egyes részek kihagyhatóak legyenek. Fárasztó az igaz, de hát végül is aznap 400 km-t motoroztam, amelyiknek nagyobbik felét terepen tettem meg és még nem voltam teljesen hulla a nap végére. Persze azért a forró zuhany és a meleg étel igencsak jólesett este, nameg az út végefelé is egyre gyakrabban kellet felállnom. :)>
Végül szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy elkészítették az útvonalat és összehozták ezt a túrát, valamint egy nagy köszönet Mohának is, amiért sokat segített útközben. Remélem minden résztvevő hasonlóan jól, vagy jobban érezte magát aznap mint én. Fektibinek pedig jobbulást!!!
WinGoofy
szürke LC4 Adv.
Talán azzal kezdeném, hogy a 21. század igényeit kielégítendő már a túra előtt sok fejtörést okozott nekem, hogy a leendő nyomvonalról tracket készítsek… Be kell, hogy valljam, hogy én eddig a gps-t max. tájékozódásra használtam, arra is ritkán… Szóval megpróbáltam többször is bejárni a nyomvonalat, hogy készítsek használható trackeket, de a táv hossza mindig arra késztetett, hogy hol itt, hol ott rövidítsek (ugyanis nekem egy nap kellett volna bejárnom mind a két nap nyomvonalát…) meg persze egyedül nem olyan legény a legény. De végül is többször sikerült időt szánnom rá – sajnos valahogy mindig úgy alakult, hogy a tervezett menetiránnyal csak szembe sikerült motoroznom. Gondoltam, hogy a térképen úgy sem látszik, hogy melyik irányból rajzolja az ember a lehetséges útvonalat. S azt hiszem, hogy lényegében így is volt mindaz ideig amíg az így összjött track részletekből meg nem próbáltam egy kész tervet csinálni… Pisztos csak én vagyok a kevés hozzá… De nekem igen sok energiámba került a különböző irányokból készült trackeket összevágni.
Ellenben ennek is megvolt az előnye – mert így tényleg volt időm és lehetőségem alaposan végig gondolni a lehetséges útvonalat és szerintem erre az unalmas alföldi terepre egy meglepően izgalmasnak ígérkező nyomvonalat sikerült tervezni. Persze azért nem ártott volna legalább egyszer végig motorozni az egészet – de titokban bíztam a nálam sokkal rutinosabb gps-es kollegák készülék kezelési rutinjában… J
Mivel a kedvesem az utolsó pillanatban elutazott és a nyakamon hagyta kedvenc fiamat – így már-már veszélybe került az egész HCC… Unokatesómat az utolsó pillanatban sikerült rábeszélni, hogy töltsön el nálunk 2 napot és úgy mellékesen bébicsőszködjön is.
Ez így leírva nem tűnik túl nagy gáznak, de azért nem volt egyszerű úgy végig motorozni kb. 900km-t, hogy nekem éppen és egészségesen haza KELL érnem, mert otthon jelenleg rajtam kívül nincs gyerekpesztra jelölt (a szülők az ország két másik végében laknak..)
Na, most, hogy már mindenki ronggyá áztatta a zsebkendőjét, térjünk rá a tényleges gurulásra… J
Az előbb említett problémák miatt (meg, mert peti fiam szülők nélkül nem szívesen alszik el…) úgy döntöttem, hogy majd ráérek szombaton reggel leautózni Ladánybenére – szombaton meg arra gondoltam, hogy ha már úgyis csak egyedül megyek Szegedről, akkor minek autó? Igaz ugyan, hogy melegebb esetleg egy kicsit gyorsabb is – de akkor a helyszínen kell átöltözni, leutánfutózni stb… összességében nem tűnt annyira nyerőnek. Szóval felcihelődtem és 5 óra után fél 6 előtt a DRZ nyergébe pattanva útnak indultam.
Már a túra előtt hetekkel nagyon furdalta az oldalamat, hogy vaj milyen idő várható majd erre a hétvégére… sok-sok időt szántam arra, hogy megbízható hosszútávú előre jelzéssel foglalkozó oldalt találjak a neten – végül a www.koponyeg.hu lett a legtöbbek által ajánlva… (Csak így zárójelben jegyzem meg, hogy 14 nappal előre épp azt jelezte, ami lett is… ja és úgy mellékesen hogy utána ellenben majdnem mindennap módosította az előrejelzést és egyre kevesebb csapadékot – majd teljes csapadék mentességet ígért…) Szóval megint igaza lett a népi bölcsességnek, miszerint „Szarunk az órára, a napot nézzük”. Bár ez egészen mást jelent – de nekem itt is tetszik… J
Szóval utolsó kétségbeesésemben (mert ugye attól féltem, hogy ha túl öltözöm, akkor xará izzadom magam – ha meg alul, akkor szétfagyom…) a résztvevőkhöz fordultam, azzal a kéréssel, hogy ha 5 előtt valamelyük magához tért, akkor jelezze már, hogy feléjük épp milyen az idő.
Így utólag is köszönöm a meglepően nagyszámú előre jelzést (manour, pallogabi, fektibi, frpeter)!!! Nélkületek tuti, hogy esőruha nélkül indultam volna el…
Így meg tuti, ami biztos – már hajnalban felvettem, gondoltam ha esni nem is fog, a menetszél ellen az unalmas kövezésen csak jól fog jönni…
Kiskunfélegyházáig szép és tiszta volt az idő… Kecskeméten már elég nagy köd ült a tájon, de még sehol nem bújt elő az eső lába… Örkényen csak a nyakamra lépet… Nem gond – van eső ruha… kb. 10-20 perc alatt kezdte átereszteni a nedvességet épp a fenekemnél… - szuper. Dabason még egy utolsót tankoltam és irány a randi helye – kicsit félve attól, hogy ilyen trugyi időben lehet, hogy egyedül fogok neki vágni az útnak… Már épp azt tervezgettem, hogy lehet, hogy kövön lenne a legideálisabb…?
A parkolóba érve meglepődve tapasztaltam, hogy a qadosok már ott vannak… ők is meglepődtek, hogy végre egy endurós is beállított – aztán még örültek is, hogy épp a szervező… „Akkor itt már lesz gurulás…” mondták – én még titokban reménykedtem. Aztán szépen folyamatosan mindenki megérkezett – sőt. Többen mint mindenki… J Volt egy-két meglepetés vendég is… pl. Moha csak jelezte hogy talán esetleg lehet…. Osztán még vendéget is hozott… Ha tudtam volna, hogy lesz tájvédelmi szakértői kíséretünk talán jobban átnyalom a terveket – bár mentségemre legyen mondva, hogy Moha instrukciói alapján már így is egészen barátságos lett a nyomvonal. Remélem komolyabban idén sem tud „belekötni” a gurulásba… J
A start hely
Természetesen Polya volt az utolsó, aki érkezési szándékát az utolsó pillanatra időzítette – telefonon jelezte, hogy 5 perc múlva ott is lesz – így indulási szándékkal arrébb röffentettem a DRZ-t, mert szerintem még mindig ez a legjobb módja annak, hogy mindenkiben tudatosuljon, hogy „elvagyunkindulva…”
Elindultunk… természetesen az imádott gps már az első 3 km után megtréfált, mert véletlen a kis és nagymotorosok trakjét töltöttem be – így egy nagyobb kövesutas kerülőt is sikerült beiktatni azon endurósok programjába, akik nekem hittek és nem a saját gps-üknek. Ez kb. a társaság felét tette ki… ugyanis a csapat hátsó része természetesen vakon bízott a trackban és nem az előttük eltévedőket követte, hanem az elektronikát – nekik volt igazuk.
No mondom – ez is jól indul… Úgy, hogy innentől kezdve már csak akkor néztem a gps-ra, amikor a pontos időre voltam kíváncsi… J (Bár órának egy kicsit drága…)
Szóval jött a főcsatorna partja – a tavalyi gurulás mélypontja… Szerencsére idén kevésbé volt saras – bár mint említettem folyamatosan szemerkélt az eső.
Szóval összevártuk ismét a nagy csapatott és neki a trugyinak… Én próbáltam a tempót a csapathoz igazítani – így amikor voltak a „seggemben” akkor gyorsabban, amikor nem hallottam az üldözők hangját olyan közelről, akkor kisé lassabban hajtottam.
Ez a gyakorlatban kb. azt jelentette, hogy a saras részen max. 10 perc alatt már túl is voltunk… simán és lazán… A következő homokos részt jól meghúztam belfigo vette a lapot és végig követelte a még gyorsabb – még gyorsabb tempót… Tényleg jó volt… Az első pihenőnél azért engem is meglepetésként ért, hogy belfigon kívül a 3 quados alkotta az „élbolyt” – én a quadosokat valahogy soha nem láttam a tükrömbe (már persze azokban az ezred másodpercekben, amikor nem az útra koncentráltam…) csak azt érzékeltem, hogy több gép dübörög mögöttem…
Elő pihi
Szóval első meglepetés, hogy a motorosok helyett a quadosok hangját hallottam aztán a második, hogy meglepően nagy résekkel húzódott szét a tekintélyes létszámmal bíró csapatunk… Szóval szépen befolyt a társaság többi része is… Faki, pallogabi, xerxesz majd egy KTMes brancsot követve fektibivel és társéval, frpéter a kis quadjával és őt követte az aemes ltz-s quad. Majd Logen maga előtt tolta Monourt és végül mindenki befutott – talán még polya is… J
Csak moháékra vártunk feleslegesen… aztán már mintha előttünk hallottunk volna motor hangot – gyors indítás. Irány az első homobánya!
A kövesúton átkelve még láttam a Moha és Wingoofy hátsó lámpáját, ahogy Tatárszentgyörgy irányában „elporoznak” – integethettem én nekik – rám sem bagóztak.
Az első homokbányába épp hogy csak bepislantottunk… Ahogy észrevettem a nagy dögökkel utazók nem szívesen vettek volna részt a megmászásukban –még szerencse, hogy a nyomvonalat természetesen a legmeredekebb részek útba ejtésével terveztem. Így mindenki épp annyit szenvedhetett, hogy egy kicsit átmelegedjen esőáztatta végtagjai…
Ezt követően egy élvezetes hepe-hupás szélesebbre taposott utacska következett, aminek a végén egy másik homokbánya várta érkezésünket – természetesen az előzőekből tanulva itt mindenki a legrövidebb úton igyekezett túl lenni az egészen. Egyedül frpéter birillozott egy ici-picit… de az is lehet, hogy nem találta a legrövidebbet?? J
Második homokbány
Most következett az „Örkényi domboz” vezető quad pálya. Izgalmas lejtőket ígért, de az motorozhatóságán sokat rontott a mély homokos felülete, amit igaz, hogy az eső már-már használhatóra szilárdított, de azért küzdeni kellett rendesen a kétkerekűek kormányával. A quadosok természetesen itt is igényelték a haladósabb tempót – adtunk neki rendesen. A nagy domb tetején ért a hír, hogy fektibi barátunkat az egyik kanyar megtréfálta és talajgyakorlatra kényszeríttette… Vissza robogtam, hogy ha tudok, akkor segítsek valamiben. Sajnos a tájmasszás nem a leghatékonyabb endurós ellazulás formája, mert az egyik válla sajnos kificamodott… Gyors értekezést tartottunk melyben felsorakoztattuk ötleteinket, hogy hogyan lehetne a legegyszerűbben eljutatni sérült társunkat egy korházig. Az adrenalin szint csökkenésével látszott, hogy tibi is egyre nehezebben viseli a kényszerpihenőt. Végül az egyik nagy quadost kértük meg, hogy a közeli kövesútig szállítmányozza ki betegünket, én meg a motorjára pattanva (kb. 3-4 perces kutakodás után sikerült is beindítani, mert a kawa csak üresben hajlandó önindítózni…) követtem őket. Az adott helyhez megkértük Pacelt, hogy autójával töltsön be mentőszolgálatot – így végül is szándéka ellenére egy ici-picit csak sikerült a túrára kényszeríteni… J
Fektibi leesett vállal a quadon
Közben megérkezett öcsém is, aki a terránójával önkéntes mentőszerepre pályázott, megköszöntük a szándékát és megkértük, hogy továbbra is legyen telefonközelben – majd elváltunk is húztunk tovább.
Az örkényi domb így már-már kimardt az életünkből mert csak „átsuhantunk” felette.
A következő kunkort csak azért tettem bele, hogy egy kicsit élvezkedhessünk. Jöttek az jobbnál jobb erdős szakaszok, keskeny bokrokkal szegélyezett ösvényekkel, élvezetes dombocskákkal, kanyarokkal… A ladánybenei szánkós dombon vártuk össze ismét a nagy csapatot, ahol is az egyik „újonc” nem értette, hogy mitől fordulnak vissza a nyomok és a trackhez ragaszkodva elénk került… gyorsan utána indultunk – el ne vesszen a nagy rengetegben… J. (Persze eszébe sem volt, így mire mi elindultunk, már ő is visszaért…) Moha és társa azt mondta, hogy Tatárszetgyörgy után visszatértek a trackre – eddig nem láttuk a nyomaikat.
Pihi a benei szánkódombon
Egy kis élvezetes tankutazás majd az azt követő fenyveses kanyarvadászat után értük el a Ladánybene-Tatárszentgyörgy összekötő utat és az út mellett elterülő quad pályát, amelyen mindenki gurult egy kört. Csak jelzem a résztvevőknek, hogy ez volt az első olyan HCC túra, ahol a társaság 100%-ban végig ment az eddigi spéciálokon és nem próbálta meg azokat kikerülni, kihagyni. Le a kalappal, ahogy ezeken az igen nehéz részeken küzdöttek a motorjaikkal… Mondjuk az is igaz, hogy jó magam sem szoktam minden speciálon végig szenvedni, inkább csak megmutatom őket és akinek van kedve…. De most valahogy a quadosok nyomása alatt kénytelen voltam mindet bevállalni, mert ők azt mondták, hogy csak arra mennek amerre én… el is fáradtam a végére rendesen.
A következő rész a „hullámvasút”. Az összekötő szakaszon motoros kísérőm valahogy lemorzsolódott és Polya vette át a szerepét. Természetesen a DR350-nel és rendes enduró gumival – mert műszakiról hozta a motorját… Hát nem kell Polyát senkinek sem bemutatni… nyomta mint állat. Azzal kezdte, hogy belőtte magát a drz elé és a szemem közé vágott egy rakás homokot (egész úton felhajtott plexivel mentem, mert a cross sisakban nem igen lehet hátrafelé nézelődni – gondoltam kipróbálom… s hiába fújtam be páramentesítővel, párásodott rendesen…). No a lényeg – felvettem polya sebességét és végig aerobikoztam a hullámvasutat. Ezen a részen kevesebbet volt az első kerekem a földön, mint a levegőben. Kicsit sajnáltam a 4 kerekű résztvevőket, mert gondolom az ő járműveikkel az összes hullámot érintve kellett végig járni…. Szerencsére senki sem reggelizett még… J
Kunbaracsnál újra bevártuk egymást – kicsit kipihegtük az előző szakaszok megpróbáltatásait, de tény, hogy az utolsó befutót nem hagytuk, hogy megállítsa gépét – már húztunk is tovább.
Kellemes nyomvonalon közelítettük meg a kerekegyházi quados dombot, ahol lényegében a quadosok alkothattak egyet – az endurósok inkább haraptak valamit. Kb. 10 perces szabad program után indultunk a benzinkútra. Mivel a benzinkút nyomvonal az eredeti tracket nem érintette, így egy kicsit aggódtam a lemaradók miatt – de valahogy mindenki odatalált (Faki – te vezetted a hátsókat?)
Kerekegyházi quados paradicsom
Tankoltunk – és itt közölték velünk az aeme-s harcosok, hogy ők mára már elégé kimotorozták magukat és ha még világosban haza karnak érni, akkor fordulnának a hazájuk felé… sajnos ez kb. azt jelentette, hogy társaság 50%-a elbúcsúzott…
Szétválás előtt
Így már csak Polya, Logen, Frpéter, PalloGabi, Jó magam és a 3 nagy quados alkotta a főcsapatot és Moháék valahol előttünk a felderítő egységet.
Tényleg mi történt a kecskeméti új arccal és monourral?? Ha ezt olvassák – írhatnának egy pár sort élményeikről… (nehogy most is logen hullát keressünk…)
Orgoványig semmi említésre méltó nem történt – polyával jókat ökörködtünk elől és bíztunk abban, hogy a többiek is jól elvannak… J Az át nem jelentett nagyobb kihívást de az álnokul megbújó gödrök miatt nem ártott figyelni…
A kisvasút mellett polya gyorsasági versenyt rendezett – mivel senki nem volt a környéken – így velem. Hát töredelmesen be kell, hogy valjam, soha nem értettem mit eszik balázs a dr350 1000 éve alvult technikáját… J 120-ig simán tartotta a sebességet a drz-vel, sőt azt kell, hogy mondjam, hogy a drz küzdött, hogy tartani tudja a dr350-nel… szerencsére 120 fölött a dr350 már elfogyott, de a drz-ben marad még egy ici-pici tartalék… Hát nem semmi – normális körülmények között (mert mikor megy az ember terepen 120 fölé???) a dr 350 simán felveszi a versenyt a drz-vel. Most el vagyok kenődve… L
Az orgoványi benzinkútnál ismét összevártuk egymást, ami már sokkal egyszerűbb volt – mivel most már szinte átlátható volt a létszám. Tázlárig egy élvezetes csapatós szakasz állt előttünk egy ici-pici offroadozással. Mivel Botond mester azt tanította, hogy a speciálok között az összekötő szakaszokra is próbáljunk egy-két minispeciált beiktatni, így örömmel vettük azokat a részeket, amik igazi kihívásnak tűntek (pl. a vadetetős hasadékon való átjutás stb..) Szóval ezek a részek voltak a túra unalmasabb gyorsasági részei – szerencsére polya már megint élményre vágyva pöffögött a sarkamba és gázfröcsöktetéssel adta tudtomra, hogy elaludni készül… szóval ismét ott hagytuk a quadosokat és téptünk egy ici-picit. Attól nem kellett félni, hogy a csapat hátulja eltéved, mert az út szinte tök egyenes volt és természetesen határozott nyomokat is hagytunk….
Azért persze, hogy ne legyen olyan egyhangú a nyomulás szerencsésen elhagytam az esőkapátomat, amit a mögöttem jövő quados érzékelve padlózott egyet – ennek következtében az őt követő meg megfektette a quadját – persze ebben az is közre játszott, hogy az egész egy kanyar közvetlen szomszédságában játszódott le. Szerencsére semmi baj nem történt – és a quadok megint bizonyították, hogy bármilyen körülmények között működő képesek maradnak… fejreállás után pl. elsőre indult stb…
Tázláron tankoltunk – és most már Moháék nyomát követve indultunk halas irányában.
Mivel a tervezett időtől majdnem másfélórával hamarabb értünk ide (ezt a másfél órát a kisebb csapat kialakulása után hoztuk be – mert az unalmas szakaszokon tényleg jó tempót gurultunk..) így azokat az enduró nyomokat követtük amelyek már-már útba estek (Moha jelezte, hogy ez a terület védelembe vonás alatt áll… szomorú. L)
Szóval legalább 4-6 km-t mentünk a helyiek nyomvonalán, ami gondolom a bmw-vel volt a legnehezebb, de pallógabi lánckímélő üzemmódját is erősen igénybe vehette.
A legérdekesebb az volt, hogy ezeken a nehéz, kanyarokkal tűzdelt szűk feljárókon az frpéter 250-es atv-je simán boldogult és tény, hogy még csak a környezetét sem kaparta xarrá… Lehet, hogy nekem is egy ilyen kellene??
Természetesen az offroadozásnak az átka is megvolt. Mivel itt mindenki a saját tempóját motorozta így az amúgy csekély létszámra apadt csapatunk három részre szakadt… Telefonon megbeszéltük, hogy mindenki a tracken nyomja tovább és majd valahol összefutunk.
A halast kerülő szakaszt direkt külön bejárva próbáltam izgalmasabbá tenni, mert a szokásos útvonal tényleg dög unalom. Remélem elnyerte tetszéseteket az út kerülő, ami hosszú egyenesekből állt melyeket izgalmas gombocskák tarkították és amikor már-már az elalvás veszélye fenyegette a bandát, akkor bevittem őket a sűrűbe is egy ici-picit.
Épp ezelőtt futottunk össze Logennal és BalloGabival – így a sűrűt már együtt jártuk… Balotaszállás után akadtunk rá Moháékra, akik épp a helyes irányt keresték – szerencsére Polya valahogy az egész társaságot kielőzve az élretört (valószínűleg unta már a társaságunkat…) – így nem igen kellett a tájékozódással foglalkoznunk… bíztunk benne és vakon követtük a nyomati – ezt néhol nem érdemelte ki mert elég érdekes kanyartechnikát kellett alkalmaznunk néhány korrekcióhoz… J
Végül kb. 16:30 körül érhettünk a röszkei bekötő úthoz, ahol is a quadosok megbeszélték a szállítójárművükkel a randit, mi meg frpéterrel hazafelé vettük az irányt.
Otthon legnagyobb meglepetésemre Logen és PalloGabi már várt a talpig enduróban öltözött lacika szomszédom társaságában – már azt hittem, hogy én vagyok szenilis és Lacika is velünk volt egész úton – csak a nagy tömegben nem tűnt fel. Megnyutattak – csak itt futottak össze a kanyarban.
Örültem nekik, mert így egy gonddal kevesebb – nem nekem kell összekeresgélnem a társaságot. J Ugyanis a telefonom természtesen beadta az unalmast (azóta már vettem újat…) – így elég nehéz volt a kapcsolat tartás az utolsó pár órában… a füst jeleimet nem mindig vették észre… J Hiányzott is robi vagy polya jól bevált és nagy gyakorlattal bíró füsteregetői… J
Szóval elcuccoltunk és meghánytuk, vetettük a dolgokat és arra jutottunk, hogy Logent még erőszakkal sem tudjuk Szegeden tartani… A szállásra 2 emberrel menni sok értelmét nem láttam – és a ház is majdnem üresen állt… Tehát úgy döntöttünk, hogy az éjszakát nálunk tölti el az élcsapat.
Vérszagra gyűl az éji vad… vacsorára polya is beállított. Elpizzásztunk, beszélgettünk, majd apai követelményeimet teljesítendő elmentem lefektetni a gyereket… - közben valahogy én is elaludtam – nem értem, hogy miért… J Így halvány gőzöm sincs, hogy a frpéter és pallogabi mit művlehetett az unokatesóm társaságában, de reggel igen nehezen keltek csak fel.
Hát kb. ennyi volt a HCC1.
Konklúzióim:
ilyen nagy létszámmal már képtelenség egy csapatban mozogni. Szükséges az elcsapatok kijelölése – ez komolyabb szervezést igényelne… Hogy ebből nem lett problémánk az köszönhető annak, hogy szerencsére a csapat nagy része „öreg róka” volt és a többség rendelkezett gps-szel is. Ja, meg, hogy nem volt ott igzamondó… J
A következő túrára lehetséges, hogy már nem is viszünk „vezetőt” csak kiosztjuk a trackeket és menjen mindneki, úgy, ahogy akar… max. a speciálokon összefutunk… Azért ez annyira nem tetszene – de megfontolandó.
Ilyen hosszú túrákon mindig szükséges legalább egy 4 kerek jármű kísérőnek…
Már megint qurva jót gurultam.
2007-es
2008-as
2009-es