Bálnatúra 2013 avagy egy Tenere mindent visz...
Ronya szerint
Kezdetek:
Kicsit döcögősen indult az idei bálnatúra, még előtte pár nappal sem volt biztos, hogy lesz-e vezetőnk. Azért vettem ki szabit, és úgy gondoltam csak lesz valaki, aki jönne még, tuti jól el tudok tévedni még GPS-szel is, szóval simán összejött volna egy eltévedős kalandtúra.
Szerencsére szervezőnk csak rábeszélte magát… nem nehéz ám a békát víznek ugrasztani ;)
1. nap: a hard
Teljesen jó tereppel kezdtünk, szinte eseménytelenül lehetett volna motorozni…….ha……ha nem ezekkel a nagy dögökkel mentünk volna rajta, szűk is, meredek is, fel is akad az ember meg le is esik az ember, szóval izzadtunk rendesen. Pattogtak is a karok-kézvédők-indexbúrák, na de aki endúró verseny nyomvonalán megy, az hagyjon fel minden reménnyel…. már mint a karcmentesség terén
Volt minden, patakmeder, szikla, kidőlt fa, elfogyott út, szakadék, minden oldalon fekvő motor(ok)…
És megtörtént, ami eddig még sosem, teljesen bepánikoltam egy kisebb szakadék láttán, nem mertem legurulni rajta, inkább lecsúsztattam az oldalán a Ténérét.
Este egy dombon sátorverés, kajasütés – beájulás (előtte a héten nem aludtan 15 órát összesen) állítólag vaddisznók is voltak……. szerintem csak az álmodta, aki pálinkázott…… én semmit sem hallottam belőlük
2. nap: a felfedezések
Nagy reményekkel indítottam, a tegnapi nap után már csak lazább terep jöhet, lehet el is bíztam magam, mert az első pár méteren már feküdt a motor…. kimarad reggeli torna egyből pótolva.
Kicsi aszfalt - kicsi terep vegyesen néha olyan utakon, ami nem is volt út legalábbis az elmúlt sok évben, de végülis ez már teljesen „bálnás” túraútvonal volt, bár egy kicsit megremegett a kezem amikor ismét szalagokat fedeztem fel az ösvényen, de ez szerencsére nem hardendúró nyomvonal volt hanem valami kirándulós.
Utána célba vettük a Fogarast: hosszú aszfalt, hosszú murva következett teljesen feléltük a benzinkészleteinket, mert kimaradt egy tankolás a Ténérének, hiszen a felfedező üzemmódban nem hiányzott volna neki a +15 liter, de a sorozatos benzincsereberéknek köszönhetően csak eljutottunk a kútig.
Utána már szinte eseménytelen volt a nap, csak mentünk-mentünk, gázoltunk, megkerestük az eltévedőket stb stb……..
Este táborhely, egy patak mellett, ami szerencsére elég hangos volt ahhoz, hogy a mulatozó népek hangját elnyomja.
3. nap: a sok aszfalt
Fel a Fogarasra-le a Fogarasról kanyar-kanyar hátán…..nekem meg kanyariszonyom van, valahogy sosem akar úgy kanyarodni a gép, ahogy kellene, ráadásul vagy csúszik vagy nem, vagy van valami az ember előtt vagy nem (azért mindig kell számítani extrára: tehén ,ló, dacia stb), szóval nem volt egyszerű számomra…..de legalább tudtak pihenni amíg vártak.
De a látványért megérte „szenvedni” - ilyet ritkán lát az ember, pláne aki alföldi.
Szerencsére a nagy kanyargások közepette be lett iktatva egy kis murvás út, ami ugye mindig csúszik szóval nincs benne rizikó lehet haladni rajta rendesen , sajnos minden dombot nem tudtunk megmászni, mert haza is kellet jönni(legalább 600km) szóval ismét aszfalt és kanyar-kanyar hátán fel a Fogarasra le a Fogarasról. Visszaúton kipróbáltam mi lenne, ha úgy mennék aszfalton mint a murván, 2 sebességgel visszább kapcsoltam és téptem neki, előbb kellett volna, egész jól ment, a végén már túl jól is ment…..
A kanyarok után már szinte eseménytelen volt a hazaút, egy kis rendőri akció egy kis láncszakadás, de csak azért hogy legyen mire emlékezni. ráadásul az utolsó pár km távot futón tettem meg mert semmi kedv nem volt hátsódefektet szerelni.
Összegzés:
Nagyon eltalált túra volt (nekem 1450km lett) ebből max 10km volt nyafogós, bár az nagyon ;) nagy kár lett volna nem végiggurulni, hihetetlen jól éreztem magam, az egyik legjobb túrám volt. Köszönet a szervezőnek, és a csapattagoknak érte.
Taki szerint
Szerencsére az idei bálna túránk a sok-sok-sok-sok lelkes jelentkezés ellenére is csak egy szerény négy főből álló gurulássá szelídült. Ennek köszönhetően kicsit lazábbra vehettük a túra szervezését - így például a kiírással ellentétesen nem ragaszkodtunk foggal körömmel a tavalyi nyomvonalhoz. Oly annyira nem, hogy ha jó bele gondolok, akkor egy lépést sem haladtunk azon. ;)
Na, majd elárasztalak az élménybeszámolókkal (remélem, hogy más is kanyarít majd egy-két keresetlen sort...), de addig is nézzétek meg az általam készített, igen kis számossággal bíró fényképeket:
Na, akkor lássuk a medvét!
Gondolom, hogy már mindenkit nagyon érdekel, hogy vajon mit is takar a címben olvasható "egy Tenere mindent visz" kijelentés... de ne rohanjunk ennyire az események elé. Vegyük szépen sorra a történéseket.
Először is már az elején tisztázzuk, hogy engem egy csöppet sem zavart a résztvevők csekély száma, bár az tény, egy ennél legalább egy fővel többre számítottam... Persze ez köszöhető annak is, hogy a magam részéről is elhangzottak olyan felelőtlen kijelentések, hogy idén lehet, hogy elmarad, mert se időm, se pénzem, se motorom... De mivel hiába sírtam, a szponzorok csak nem jelentkeztek, így a végén kénytelen voltam belátni, hogy kénytelen leszek anyagi átcsoportosításokat ezközölni. Így aztán jelenleg a NAV-nak tartozom egy kisebb összeggel - remélem, hogy túlélik.
Szóval az utolsó pillanatban Ronya (XT600 Tenere) és Lipkala (Yamaha WR250) úgy döntött, hogy ha másképpen nem, de ketten mindenféleképpen neki vágnak a nagy kalandnak. Persze, hogy jeleztem irányukba, hogy lesznek ottan hárman is.. ;) És ekkor jelezte Laci (DR650SE), hogy ő és a tesvére (? - szint DR650) is eljönnek... Na, akkor ez már egy kész gárda.
Így aztán az indulást megelőző éjszaka elkezdtem összedobni egy lehetséges útvonalat. S ahogy a térkép előtt ültem arra gondoltam, hogy mi lenne, ha idén kicsit szakítanánk a hagyománnyokkal és a szokásos Pádis fennsík helyett kicsit délebbre, kicsit keletebbre vennénk a célkeresztet? Mivel senkinek sem volt ellenvetése (nem is nagyon lehetett volna, hiszen nem is tudtak róla...), így szépen suttyomba kerekítettem egy Dévát megkerülő a Transalpinát útbaejtő és a Fogarasi havasok útán megforduló tervet. Már ültömbe is belefájdult a fenekem, ha csak az országuti változat számlálóján világító 900km-re gondoltam. Mi lesz itt terepen?
Na, de nem vagyunk mi papírkutyák... és amiről nem tudunk, az nem is fáj - így aztán a tudatlanok naivitásával vágtunk bele a túrába.
Persze nem is én lennék, ha a reggel 9-re tervezett nagylaki randiról nem késtem volna le egy bő félórával - köszönhetően a péntek reggeli - nem tervezett csúcsforgalomnak. Mindenesetre a randi helyén már türelmetlenül - vagy inkább türelmesen? - várt rám a 3 vállalkozó kedvű motoros, mert bizony Laci végül csak egyedül érkezett, a másik DR-be - hiába a sok-sok munka és energia - nem sikerült életet verni. Ha nagyon komlyan vesszük, akkor volt ott - magamat is beleszámolva - három bálna és Lipkala személyében egy kísérő szöcske.
A pénzváltásnál jeleztem, hogy nem lesz rövid a túra - legyen mindenkinél kellő RON benzinre... én magam 20e Ft-ot váltottam és az előző túráról megmaradó 150 RON-t, mint vésztartalékot is magammal vittem.
Az első pár kilométeren felmértem, hogy 95-110 között még szépen jönnek utánam a többiek, így az utazót olyan 100 környékére lőtem be (ami gondolom GPS-szel mérve még 90 körül maradt volna...) Jól haladtunk.
Gyoroknál a hárdendurós nyomvonalon vágtunk fel a hegyre, majd az Bocival pár éve bejárt fekete-tengeri kalandunk csapásirányát alapul véve indultam meg Déva irányába. Elég jól haldtunk, csak néha néha kellett megvárni a fák közé beszoruló, vagy éppan tájmasszásban részesül bálnákat... ilyenkor Lipkala készségesen teljesítette a funkcióját: segített tólni, felállítani, lelket beleverni... Lacás kapta rendesen az ívet. Nem volt szokva ehhez a stílushoz. Az első pár órába leamortizálta a motorjáról azon alkatrészekat, amiket le lehetett. Szerencsére Ronya - rutinosan - hozott magával kellő számú pót kuplungkart, így nagyobb fennakadást nem okozott ezek pótlása. Persze Laci azért többször is kijelentette, hogy a videók alapján kicsit egyszerűbbnek tűnt ez az egész a fotelból... Hát van ez így...
Aztán Ronya is kezdett fáradni és a kétméteres magasságához párosuló gólyalábak sem tudták megmentetni egy-két nagyon szépen kivitelezett eséstől. Olyanokat zúgott a teneré, hogy még így utólag belegondolva is becsukom a szemem, hogy ne lássam... és ami meglepő: szinte mindig sérülés nélkül állt fel és ment tovább... Hiába: régi technikába még ott van az anyag. Persze végül egy első defekt, azért őt is megakasztotta. Épp a legjobbkor: egy meredek lejáró aljába, egy bedölt fáktól járhatatlannak tűnő, elég száraz patakmeder partján. Amíg ő a defektet javította, addig Lipkalval építettünk egy autóbánt - így szerelés után simán tudtunk tovább menni.
Kis időre rá az én első kerekem kis kanyarodási bizonyalankodással jelezte, hogy bizony ott is kevés lesz a nyomás. Rápumpáltam (és ezt megerősítettem kb. óránként...) - ki fogja az bírni az esti táborhelyig. ;)
A szépen kijárt nyomvonalak sorra járhatatlan ösvénybe mentek át, elég gyakran voltunk kénytelenek visszafordulni. Az egyik ilyen visszafordulásnál egy olyan csapást kezdtünk el követni, ami a hegynyerget követve előbb szelíd, majd egyre vadabb szögbe kezdett a völgy irányába lejteni. Itt futottunk bele a helyi fakitermelőkbe, akik a meredekség miatt már csak lovakkal tudták mozgatni a rönköket. Tőlük kérdeztük, hogy vajon ott le lehet-e jutni... Pérsze, hogy le... még soha nem maradt fent senki... Neki vágtunk és nem sokkal később, mint kivágott fa zúgtunk alá az elképesztő meredélyen. Szépen bemutattam a fiúknak, hogy hogyan kell ezt kivitelezni, de Ronya inkább a Tenere oldalát koptatta a kiálló sziklákon - nem mert a nyeregbe maradni, de leért... Lipkala már bátrabb volt, de kicsit majdnem túl fékezte az elejét... Lacás végül példamutatón zúgott alá... - nem talta a féket? Vagy simán csak profi? Ez már soha nem fog kiderülni...
A nap végére eljutottunk arra a pontra, ahol annó Bocival kénytelenek voltunk annó feladni a harcot és aszfalton átvágni az előttünk álló hegyvonulaton - Troast határában, egy kellemes hegy csúcson vertük fel a sátrakat. Nagyon elfáradva, de reménnyel telve álltunk neki az esti nyársalásnak, dekfekt szerelésnek és aztán köpött a maci...
A horkolásunk sem tudta elijeszteni a helyi vaddisznó kondát a sátrak környékének feldúrásáról, de minderről én csak a reggeli beszámolók alapján értesültem - aludtam, mint akit kiütöttek.
Reggel gyorsan összepakoltunk és hét óra után pár perccel már ismét a rengeteget jártunk... vagyis jártuk volna, ha Ronya bemelegítésként nem fekteti le a Tenerét indulás után max. 5m-rel...
Egy nagyon meredek, nagyon nem járt úton ereszkedtünk le Troast-ba, majd egy kis aszfaltozás után ismét a hegyeket jártuk - sok-sok kalandos, ember által alig járt helyen megfordulva (gyakran szószerint) végül egy kellemes erdei tövishadjárat után úgy döntöttünk, hogy egy kicsit a lovak közé csapunk, a dévai úton adtunk a kilométereknek. Kisebb-nagyobb murvás szakasz közbeiktatásával jutottunk el a transalpinához, útbaejtve előbb az Osa, majd a Vidra tavat is (a tracket itthon átnézve kicsit mehettünk volna még tovább az aszfalton, mert így pont a legszebb látványból maradtunk ki...). Ezek után úgy döntöttünk, hogy korán van még visszafordulni - mi lenne, ha megnéznénk a Fogarasi havasokat is?
A helybeliekkel egyezetettük az útirányt, s mivel ők egyfolytában azt állították, hogy arra kellene mennünk, amerről jöttünk, így végül elindultunk szögesen az ellenkező irányba - de persze az aszfaltról azonnal letérve. Nagyon kellemes hegyi utakon, nagyon jó tempóban haladtunk... csak néha okozott meglepetés hol a WR-ből, hol a Teneréből kifogyó benzin hiánya... de végül a két nagy DR bőven bírta utánpótlással. Persze a Tenere hatamas tankja is bírta volna, ha az előző kúton megtöltjük, de ugye akkor még nem terveztük a terepen való átkelést...
Szóval kisebb kalandok és annál sokkal nagyobb sebességgel faltuk a hegyi kilométereket. Csak néha kellett vészfékezéssel kitérni a szemből érkező, a jobbra tartásra fittyet hányó (olajteknőt féltő) Dáciák elől. Pikk-pakk látoterünkbe került a Fogarasi havasok semmivel össze nem téveszthető vonulata. Már-már úgy tűnt, hogy az élet szép és mi vagyunk a fasza gyerekek, amikor is az egyik megállónál a mögöttem érkező Lipkal meg nem kérdezi, hogy "És hol van a másik DR-es?"... Miért nem veletek volt?... Nem - ők jöttek hátul, előttük a DR-es... De ők megálltak egy kabátott levenni, majd simán utolértek és közben Laci kámforrá vált.
Na, terveszerűen indítottuk a keresést. Például kb. félperc alatt kiderítettük, hogy Lacinak a telefonszáma senkinek nincs meg - sőt: szerintünk Lacinál sincs semmilyen számunk... Na, mivel a terepen való motorozás szabályai kötelező olvasmány egy-egy ilyen gurulás előtt - így bízva abba, hogy Laci is elovasta és nem kezdett el koricálni, elindultunk vissza felé a saját nyomainkon... Ez eddig szép és jó, csak az egyik kereszteződésbe én néztem el a visszavezető utat, így most én vesztem el... Na sok szónak is egy a vége: végül majdnem egy óránkba telt, amígy újra összeállt a csapat. Az összeállás köszönhető a szabályok ismeretének, amivel orvosolni tudtuk a kommunikáció teljes hiányát is... ellenben annyi időt veszítettünk, hogy úgy döntöttünk, vacsora és sátrohely után nézünk még a sík vidéken és inkáb holnap reggel hódíjuk meg a havasokat.
Így mára már csak az Olt folyón való átkompozást vállaltuk be, itt módunkba állt megcsodálni a 21. század egyik nagy találmányát, az emberi erő és a kötélmászás ötvözéséből megszülető kompánálás művészetét (ld. videó). Az átkelést kővetően bevettem magam az első Magazin Mix-be, és bizony bőven túl voltam már a vásárláson (épp az egyik jégkérmet szopogattam), amikor is beállítottak a többiek: Lacinak leesett az egyik kipufogó dobja, azt orvosolták eddig.
Ezek után árgus szemekkel skubiztuk az útmenti tájat - sátorhelyet keresve haldtunk a Fogaras irányába. Nem nagyon kellett erőlködnünk: a közeli patak partján szépen sorakoztak a sátrak. Sajnos közelebbről szemügyre véve a privát terület tábla és a sok-sok kő kicsit elbizonytalanított bennünket, de végül győzött a lebukással fenyegető nap: sátrat vertünk, fát gyűjtöttünk... Nyársalás, alvás... remény...
De mielőtt lezárnám a mai napot, had elégítsem ki a címbe rejlő mondat megoldására vágyók igényét... Bizony a mai napon estt meg az az esett, hogy az egyik aszfaltos szakaszról letérendő, kiraktam az irányjelzőt, besoroltam a felezőhöz, megálltam - megvártam, hogy elmenjenek a szembőjövők, amikor is valami földön túli erő egyszerűen kitépte alólam a nagy DR-t... Az aszfalton feküdve a végtagokat számolgatva azon gondokodtam, hogy vajon ez meg mi a f...z lehetett, amikor is felpillanva látom a kék villám hátán ülő, a tenerével bírkozó Ronyát, aki épp a szembe lévő árok iszonyat meredek felán kezdett el lefelé zúgni. Valami csoda folytán nem esett el... és valami csoda folytán simán elgázolt.
Utólagos beszámolója alapján ő csak annyit látott az egészből, hogy egyszer csak kinőt a földből előtte egy Dr... (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a későbbi átvizsgálásnál kiderült, hogy egy korábbi eldölés miatt a DR-emen folyamatosan világított a féklámpa...)
Szerencsére csak a combjával taszajtotta meg a motorom elejét, de olyan erővel, hogy simán kiütötte azt alólam. Ezt az egyik tükröm, a kuplungkarom vége és a sátram egy része bánta... de megúsztuk. Este a tábortűznél Ronya combján szépen lekövethető volt a véraláfutásokból az ütközés részletei...
Szóval a Teneré mindent (de legalább is egy DR-t és a Takit) simán viszi... és ezzel még nincs vége...!
Na, és akkor végül, nézzük az utolsó nap történéseit...
Reggel kicsit később keltünk a szokásosnál - nem úgy Lipkala. Mire mi előkászálódtunk a sátrainkból, addigra ő már le is bontotta a magáét. De nagyon hamar behoztuk a hátrányt - sőt... rá is vertünk. ;)
Mivel épp a Fogaras alatt sátoroztunk, így nem okozott különösebb gondot feljutnunk az átjáróhoz... szépen szerpentineztünk libasorba... úgy, ahogy kell. A butiksortól elindulva az eddig látottak alapján megkértem Lacást, hogy húzzon előre - láthatóan feltartottuk őt hegymenetben... Elhúzott, de egy idő után bevárt minket, ennek nem túl sok értelme volt, mert kb. a következő kanyar után ismét behozhatatlan előnyre tett szert. :)
Különösebben nem erőltettem a döntögetést (dehogy nem, de így jobb az önérzetemnek...), de azért a biztonságosnak tartott határon belül kihoztam mindent a nagy Dr-ből és a korssz gumiból... hát nem mondom, hogy a legideálisabb párosítás, de végül is én végig jól éreztem magam. Csak néha néztem irigykedve Lacás egy-egy példásan íven tartott kanyarvételét...
Ronyának elég sok kellemetlen emléke kötődik a szerpentinhez, ezek leküzdése eltartott egy darabig, de a végére már simán vitte a csapat tempóját, sőt nagyobb fordulaton a Tenerében jól elbújó lovakat is megtalálta.
A Fogaras másik oldalán elmotoroztunk egészen a Vidra tóig (ez a tó nem ugyanaz, mint a tegnapi, de a térképen mind a kettő Vidra...), és annak a túlsó sarka előtt egy kellemes erdei úton felmotoroztunk a Fogaras kevésbé pulikus legelőkkel borított meseszép domborulataira... persze előtte leküzdöttük a fenyővel borított sávot. Isteni kilátásban volt részünk. Visszafelé egy másik, szintén kellemes hegyi murvás úton ereszkedtünk le.
Majd megterveztettük a hazavivő utat - így újra jöhetett a Fogaras, de most már mivel a nap magasan járt, olyan dugón kellett magunkat átverekednünk, hogy ihaj... és ekkor esett meg a második tenerés eset, amikor is Ronya egy lakóautót amortizált le, ugyanis az is tök váratlanul nőt ki előtte a földből. Természetesen a Tenerének ismét kutya baja - mert mint tudjuk: a Tenere mindent visz... Ismét kellemes szerpentin, aminek a végefelé azért már felütötte bennem a fejét a kezdeti kanyarundor első jelei. És bizony az igen sokat látott első krossz gumimról is úgy lekopott már a minta, hogy kezdett veszélyessé fajulni a helyzet (ld. képek).
A hátra lévő útat eseménymentesen tettük meg.... írhatnám, ha nem lett volna velünk Lacás... De ott volt.
Így esett, hogy valahol Pauis után egy benzinkúton hátrahagyva (mert ugye a bakósok bakóznak...) olyan tempóval indult utánunk, hogy nem vette észre a kúttól 200 m-re (a szemből jövők által időben jelzett) mérő román rendőrautót, ami 102 km/h-val rögzítette a felé száguldó UFO-t... Úgy vetették rá magukat a zsarúk, hogy levegőt venni is alig marad ideje... De megnyugtatták, hogy nagylelkűleg csak 98 km/h-t írnak a büntilapra, így egy kategóriával alább esik a bírság... Két napja van, hogy befizesse a 360 RON-os bírságot....
A hátra lévő útat eseménymentesen tettük meg.... írhatnám, ha nem lett volna velünk Lacás... De ott volt.
Így aztán az aradi elkerülő utolsó (vagy ha innen nézzük, akkor az első) körforgalma előtt Laci Dr-jéről a nap folyamán immár másodjára esett le a túra előtt felszerelt, az előző leesésnél megspanolt, vadi új DID lánc - amit sajnos úgy begyűrt a motor, hogy még el is szakadt.
A helyzet menthetetlen - a lánc kuka, de legalább is egy 10 cm-es része használhatatlan... de összeségében mindegy, mert ezzel a helyzettel semmit sem tudtunk kezdeni. És közben elkezdett szép lassan sötétedni is.
Szerencsére a fiúk (Gábor és Robi + egy-két sárc) épp a Zarándon endurózott - tudtam róla, hiszen kölcsönkérték hozzá a futómat... Gyorsan rájuk csörögtem, hogy vajon hol tartanak - hátha visszajönnek értünk. Mázlink volt. Még el sem indultak visszafelé. Persze a futón már nem volt hely, de valahogy megoldják - igérték...
Amígy a mentő autóra vártunk Ronyát és Lipkalát hazazavartam - minek szaporítsák a szopók létszámát..? menjenek haza.
Amíg Gáborékra vártunk megpróbáltuk az én DR-em láncát átrakni a Laciéra, így ő mehetett volna tovább, de sajnos sokkal rövidebb volt... Gáborék megérkeztek, pakoltunk és mivel a kocsiba sem volt hely, így Laci motorja a futón, ő maga meg mögöttem tette meg a hátralévő 100 km-t... Gondolom maradandó lelki sérülést okoztam neki ezen az úton... de ebcsont beforr.
Késő este érkeztünk meg - így Lacást elszállásoltuk nálunk a teraszon.
Reggel a régi levetkőzött láncok között találtam egy, még használhatónak tűnő CZ láncot, amit Lacás kisebb csatával, többször megtoldva alkalmassá tett a hazaútra... elköszöntünk, elment.
Mi maradtunk és már egy jó ideje a videót vágom és ezt körmölöm miközben folyamatosan hallgatom az asszonytól, hogy már megint mit a faszt ülsz egésznap a számítógép előtt.... és milyen igaza van, fel is állok innen izibe!
Rövidebb, velősebb videó a sportmoron (kéretik szavazni...): Klikk ide!
Hosszabb, vágatlanabb videó:
Ronya kézkamerás felvétele:
Nem teljesne kapcsolódik ide, de ha már szóba került... és mindeközben Gáborék ezt művelték a Zarándon: