Április 5-6-7-én a www.heca.ro szervezésében Arad környékén rendeznek egy nagy szabású enduró bajnokságot, amit - ha átnézed a nevezők listáját, magad is láthatod, hogy - nagyon nagy nevek is megtisztelnek részvételükkel.
A hétvégi endurózásunk alkalmából találkoztunk a szervezőkkel, megnéztük az enduró pálya egy-egy részét és hazafelé jövet még a prológ egyik speciál szakaszát is alaposabban szemügyre vettük. Jelenleg nagyon nagy a sár és ha hinni lehet az időjósoknak, akkor ez a következő héten sem fog teljesen felszáradni, hiszen lesz utánpótlás bőven. Szóval elnézve a pályát úgy tűnik, hogy egy nagyon ütős verseny fog a szomszédunkba kerekedni. Ott a helyünk.
Hangsúlyoznám: a verseny rendezéséhez semmi közünk, az itt elhangzott információk csak a mi véleményünket tükrözik és nem a szervezőkét, kezeljétek őket így.
Addig is nézzétek meg a speciálról készült kis videónkat:
A pénteki program elvileg helyi idő szerint 12-kor kezdődik. Ez a speciál kb. itt van.
Szombaton Ghioroc-ról mennek át a versenyzők Siriára és vissza. Útközben sok-sok érdekes akadályt kell teljesíteni.
Vasárnap Ghioroc-ról mennek a Lipovára. Hát nekünk ennyi infót sikerült eddig összegyűjteni.