Copyright 2018 - Minden jog fenntartva.


Nagyon jó néven vennék egy-két ízes vagy íztelen élménybeszámolót. Írjátok meg, hogy TI hogyan éltétek meg a mopedrally-t! Az írásokat az rhz kukac freemail.hu címre kérném. Köszi!
Üdv: taki

Adatok:
Indulók száma: 114 fő
Beérkezettek: 59 fő
Legrövidebb idő: 7:45
Időn túl befutók száma (több mint 12 óra): 9 fő




Az indulók területi megoszlása szerint (nagyítható, mozgatható... ha egy buborékra ráklikkelsz, láthatod, hogy az adotvárosból hányan jelentkeztek):

VI. Mopedrally indulói megoszlása nagyobb térképen való megjelenítése




 

VI. MOPED RALLY

Lassan már nosztalgiával gondolunk vissza rá, annyi idő telt el, de mégis csak írnék pár sort a mi élményeinkről.
Csapatunk, 3 férfi + 1 nő vágott neki a távnak. Előző nap férjemmel (Peti) levittük a kocsit és az utánfutót Szegedre, hogy vasárnap fáradtan ne kelljen megtenni a távot aszfalton. E helyett pénteken jöttünk haza Szegedről Dunavarsányba aszfalton motorral röpke 4-5 óra alatt. Én azzal az 50-es Derby-vel, amivel másnap a férjem indult, ő meg egy robogóval.
Másnap korán keltünk, és irány a rajt. Ott találkoztunk a csapatunk másik 2 tagjával, Csucsu és fia Joci személyében.


Eddigi tapasztalatainkra támaszkodva elhatároztuk, hogy nem az utolsók között indulunk, mert az én tempóm mellett úgyis sokan leelőznek majd. 2 GPS-el felszerelkezve elrajtoltunk. (Az őszi rally-t e nélkül próbáltuk megtenni, el is tévedtünk számtalanszor, úgyhogy tutira akartunk menni.) Hamar kiderült, hogy a kölcsön GPS-ünk valószínűleg rossz beállítás miatt, nem azt mutatta, hogy merre kell mennünk, hanem hogy honnan jövünk. Sebaj, van másik...
Az első szakasz a nagy sár miatt nekem a legnehezebb volt estem-keltem, a gumik úgy csúsztak, hogy sehogy sem bírtam megtartani a motorom. (50-es bejáratós Yamaha DT Supermoto. Boci csinálta a komplett motorfelújítást. Jól sikerült! Hiba mentesen teljesített! Köszi!)
A nagy igénybevételnek köszönhetően az ülésem rögzítése felmondta a szolgálatot, de ezt egy tekercs szigetelő szalaggal megoldotta Peti.
Szóval mondtam is Petinek, hogy még közel a haza, én innen vissza is fordulok. Ő kitartásra biztatott, hogy biztos nem ilyen lesz végig a terep, (naná, 20 centis homok, meg mély pocsolyák... ? ) így rá hallgatva tovább mentem. Egész jól haladtunk, mikor a Peti motorján elszakadt a lánc.


Hát mindenre gondolt csak erre nem, hiszen most vett rá újat, talán egyszer használtuk. Egy Simson-os versenyzőtől kaptunk egy patentszemet. Persze az nem volt méret azonos, így nem sokáig húzta vele az enduro. Újra kényszerpihenő. Az erdő közepén mást nem tudtunk tenni, vártuk a csapatokat, hátha valaki éppen ilyen alkatrésszel szerelkezett fel. Peti újabb ötleteként Csucsu erszényéből 2 db 4-es csavar került elő, hozzá való dupla anyákkal. Ezzel rakta össze a láncot. Hátha egy darabig kitart...
Valóban egy darabig. kb 4-5 km és a lánc megette a csavart. Itt úgy tűnt fel kell adnunk. Legalább is Petinek. Na de akkor hogyan is tovább. Én menjek, maradjak, feltartsuk még a csapat másik 2 tagját, vagy búcsúzunk el sok sikert kívánva??? A célba el kell jutnunk, mert ott a kocsi és még a táv felénél sem vagyunk...
Ekkor jött még egy csapat. És nagy örömünkre volt náluk megfelelő patentszem. Még egyszer köszönjük nekik!!! Nem új, inkább régi. Ez még anyagból van. Ez tuti bírni fogja. És bírta. Azóta is bírja.
Közben Csucsu Beta Quadra-ján elszált a hátsó lengéscsillapítás, sajnos ezzel nem sokat tudtunk kezdeni, de ez „nem zavarta” az előrehaladásban. Max a hátsója sínylette meg. ?
Innen szinte már hiba nélkül gurultunk a célig. 10 km-rel a cél előtt még egy kis dugulást szervizelt Peti a Csucsu motorján és befutottunk. Éppen időben, épen testben.
Jó volt, elfáradtunk.


Köszönjük Taki!
Reni, Peti, Csucsu és Joci


 

Mátyás Dénes


Szia Taki! Kis élménybeszámoló:
Én (fehér 2ja Jog 1989) magam is csodálkozom, na de ezt is túl éltük...
Immáron 4-szer vágtunk neki a Dunavarsány-Szeged távnak. Talán ez volt eddig a legélvezhetőbb. Idén hű társam Peti nem tudott jönni de volt helyette egy megbízható barátom Kamikaze Lacika(ezüst Yamaha Aprio). Idén is béreltem egy fasza gps-t, csak a kaukció miatt nem tapostam szét azt a szart....
A start tök jó volt, ott tévelyegtünk mint a tejbetök, megpróbáltam emlékeim szerint menni, meg nyomolvasással, mire szerencsénkre találtunk egy lerobbant társunkat aki be tudta állítani a gps-t hogy kövessen. KÖSZÍÍÍÍ! Aztán jöttek a saras részek, nagyon csipázták a krossz gumis Jog-ok, kérdések+válaszok mindent írogattunk, már-már unalmas volt a terep, de az Aprio egyre csak kínlódott, hol eldugult, hol felborult, hol ugratott aztán elhalgatott...na de nem ez a lényeg. A benzinkútig elvergődtünk, megtankoltunk és két emberrel bővülve tovább indultunk(új Runner, sárga Free) 120km megtétele után az Aprio végleg lemondott a kompresszió használatáról, így Lacikát kénytelen voltam kivontatni lakott területre Bugacpusztaházára és 2dl házipálinkával magára hagytuk. Mire a segítség érte jött már be volt zombulva. Egészségedre Lackó!
Na innen már idegből húztam a gázt mert pipa voltam, hogy a társamat ott kellett hagyjam. 3-an jobban haladtunk nem volt műszaki hibánk. A cél előtt kb20km-re kezdett a Jogszáj Power is gyengélkedni, szét nyílt a légszűrőm és megette a hengert a homok. Már csak félgázazni tudtam hogy ne sokaljon be, de végül beértünk. A társaság így is jó volt de azért hiányoztak a társaim. A vacsorára még emlékszem aztán az Őzikében ébredtem föl, biztos sok volt az este....ki tudja, tán még medencéztem is. Reggel együtt reggeliztünk, megbeszéltük a rally eseményeit, sztoriait, ja sztori. Biztos mindenki látta, hallotta a Jogon a piros kürtöt. Megyünk, mendegélünk amikor is egy tehéncsorda foglalja el az utat, kalapos paraszt bácsi áldogál botjára támaszkodva, nagy mosollyal. Mondom neki pont arra szeretnénk tovább menni, mire "Há duduljon rája aszt a tehen odéb megyen", Én dudáltam. Szerintem a szerencsétlen tehenek még életükben nem hallottak ekkora kürtöt, mert azok a sokmázsás állatok összkerékbe kapcsolva, kapartatva, fújtatva, lökték föl egymást, törték, taposták le a bokrokat és taposták szét szerencsétlen terelő kutyát. Gyorsan elhúztunk. Itt a vége fuss el véle. Remélem jövőre találkozunk, addig is mindenki vigyázzon magára és motoros társaira! Ui.:Külön köszönet Takinak a fáradságos munkájáért, aki idejét, pénzét nem kímélve évről-évre megrendezi nekünk ezt az egynapos féktelen tombolást!!!
Köszönöm!




 

Horváth Péter (Domi)


Az idén hatodszor vágtam neki a gépet és embert próbáló távnak.
A mopedrally-n az út talán az idén volt a legjobban járható. De azért mindig történik egy-két nem várt dolog.
A motorom még mindig ugyanaz a Simson SR50 mint eddig minden alkalommal, ami túra előtt most is át lett nézve, és fel lett készítve a reá váró megpróbáltatásokra. A gyári állapotához képest módosítást csak a szélesebb (enduro) kormány, és egy módosított kipufogó képvisel. Egypár kétkedő részére írom most le, a motor a hatodik futam után sem lesz felújítva, csak át lesz nézve, na meg persze le lesz mosva.
Az idén a kis csapatom hét személyből állt. Székesfehérvárról, Pázmándról, Gárdonyból és Seregélyesről jöttünk össze. A csapatból, mindenki lábon jött a lakóhelyétől a rajt helyszínére. Az úton a Taki által ajánlott nyomvonalat követtük, egy kimondottan túrázásra kifejlesztett mindent kibíró navigációs cuccal.


A kompnál találkoztunk az első videón többször látható fekete/piros Simson Schwable-t irányító motorossal, aki a futam alatt többször is hozzánk csatlakozott. A kompról lejövet pár kilométer múlva már szereltünk is, mivel a Fecske a hátsó kerekére lesántult, egy útról felszedett méretes szög miatt. A hibaelhárítás után már nyomultunk is a rajt helyszíne felé, de a Schwable megint lesántult, a nem-rég javított hátsó kerék nem akarta megőrizni magában a levegőt. De mivel ez egy gumisműhelytől nem messze történt, és siettünk volna Varsányba, a srácot hátrahagyva tovább mentünk.


A regisztráció után, 8:15-kor sikeresen belevetettük magunkat a nyomvonal követésébe, és már ro-bogtunk is az első ellenőrző állomás felé, ám ekkor Krisztián barátunk motorja kezdett egyre erőseb-ben füstölni, és erőtlenség jeleit mutatva megállt. Hamarjában nekiálltunk a hiba feltárásának, de azt tapasztaltuk, hogy olyan jellegű meghibásodással állunk szemben, amit ott a helyszínen nem tudunk javítani, folytatni vele az erős megpróbáltatást nem célszerű. Így a motort járóképes állapotba hoztuk, és elbúcsúztunk tőle (háromszori szereléssel aszfalton elment hazáig). Mivel a testvére Balázs vállalta, hogy hazakíséri, ezért az első ellenőrzési pontnál már csak öt riderrel folytattuk a kihívásokat.

Innentől igazán a néhol sáros, csúszós úttal kellett megbírkozni, de haladtunk rendületlenül. Az út első fele nem járhatatlanul, de azért sáros volt. Érezni lehetett, hogy az előző éjszaka megázott a talaj. Sokak mellett elmentünk. Voltak, akik szereltek, voltak, akik a navigációval bíbelődtek, és akadtak fáradtan pihenők is. Nagyjából az első szakasz felétől az útviszonyok kezdtek átalakulni. Először csak a sár tűnt el, aztán megjelent a homok. Ez a homok nem volt olyan sok, mint tavaly, és ami kifogott volna rajtunk, de azért volt, és egy kicsit megtörte a lendületünket. A tavalyihoz képest azonban viszonylag jól lehetett haladni benne. A fele táv befejezése előtt kb. 30 kilométerrel a Suzuki robogónak a kipufogó könyöke eltörött. Ezt ott helyben nem tudtuk orvosolni, csak a hatását tudta Ottó barátunk csökkenteni, mégpedig egy hangtompításra alkalmasnak ítélt papírzsbkendő füleibe tömködésével. Haladtunk tovább, és ekkor találkoztunk Takival, aki vidáman videózgatott, miközben virágok közt a réten legeltette a Piaggio Bravóját. Itt tudtuk meg, hogy a motorja sztrájkba lépett, így most várja a mentését. Itt Bandi barátunk bemutatott mindenki nagy örömére egy-két figurát, és némi élménymegosztás után ismét poroltunk tovább. A benzinkútra 14:35 körül értünk be. Itt a benzinkutas rendes volt, és útbaigazított, hogy hol találunk olyan embert, aki egy hegesztőpisztoly segítségével el tudja csendesíteni a felhangosodott Suzit. A hegesztős ember nagyon kedves volt. Éppen családi körben, húsgrillezés közben leptük meg. A húsvillát rögtön letette, beizzította e berendezését a műhelyben, és két perc alatt lehalkította az üvöltő Street Magic-ot. Olyan rendes ember volt, hogy nem fogadott el a köszöneten kívül semmit (ez ám a rejtett tartalék…). Közben Viktor barátunk a benzinkúton azt vette észre, a szendvicse elfogyasztása közben, hogy a Simsonjának ez első kerekén a külső gumi egy szép nagy részen szétszakadt, a belső gumi pedig kandikál kifelé alóla. Máshogy nem tudtuk orvosolni a problémát, így hát előkaptam a ragasztószalagomat, és azzal lett megerősítve a folytonossági hiányosságot mutató külső gumi.


15:40-től ismét a motorok nyergébe pattantunk, és nekiveselkedtünk az előttünk álló kevesebb, mint 100 Km-nek. A benzinkútnál elhatároztuk, hogy nem túl sűrűn állunk meg, amennyire lehet, sietünk. Az ellenőrzési pontokat természetesen nem hagytuk ki, így akinek a motorja nehezen indult melegen, az le sem állította a járgányt. Felírtam az időt, megválaszoltam a kérdést, és már húztunk is tovább.
Azért azt érezni lehetett, ha nem is mindenhol, de azért esett egy kis eső. A homok egész jól volt járható, és nem vertünk akkora port, hogy nem lehetett volna látni. Igazából a második szakasz mondható unalmasnak is, ahhoz képest, ami az elején történt, és ami a hazafelé úton történt. Mi 18:40-re értünk be a Sziksósfürdői kempinghez.
Itt beszélgettünk még egy kicsit, mire a két gárdonyi srác kitalálta, hogy inkább most lábon hazamotoroznak. Ám ekkor vettük észre, hogy az egyik Simo hátsó kereke láthatóan defektes. Na – gondoltam itt az ideje kipróbálni a defektjavító habomat, amit gyorsan belefújtunk a defektes gumiba. Ez sajnos csak a következő településig tartott ki, itt neki kellett állni gumit szerelni. Mivel a benzinkút itt zárva volt, a másik motoros tovagurult, hogy legalább tankolni tudjon. Ám neki sem volt szerencséje, elfogyott a benzin a gépből. Utána volt még egy első kerék defekt (a ragasztószalag eddig tartott), némi gyújtásbeállítás, majd hajnali 1 3-ra hazatérés. Tehát nekik a túra hazafelé vezető része volt az izgalmasabb. Mindent egybevetve, ismét jól éreztük magunkat, jó volt a közös terepen gurulás. Megbeszéltük, hogy egyéb elfoglaltságok miatt, ha előbb nem is, de jövőre ismét nekiindulunk. Addigra elfelejtjük a kellemetlenebb emlékeket, és csak a jó marad meg bennünk.
Csapattagok Motorok
Viktor Simson S50 (kék)
András Simson S51 (ezüst)
Krisztián Simson S51 (narancs)
Balázs Simson S51 (fekete)
Péter Gilera Zulu 50 (kék)
Ottó Suzuki Street Magic (bordó)
Péter (Én) Simson SR 50 Roller (fekete)


Túl a hatodik futamon… a moci még egyben. Sőt, szerintem van még egypár „Km” a gépben.

Egy kis statisztika a végére
A futam időtartama: 10.5 óra (8:15-18:40)
A gurulóidő: 8 óra 5 perc.
A megtett távolság: 221 Km.
Az átlagsebességünk: 27,35 Km/h.

Heten indultunk, öten fejeztük be, kétszer szereltünk, tankoltunk, és csak egy kicsit pihentünk.

Takinak szeretnénk megköszönni a lehetőséget, és a szervezés okozta plusz feladatokat. Én jövőre megint szeretnék jönni. Reméljük, még egy darabig megrendezésre kerül eme jó kis esemény.

Üdv.: Horváth Péter (Domi65)



 

Marton Károly


Tél végén találtam a Moped Rally oldalát és azonnal megtetszett, mert odáig vagyok minden őrült dologért. Elkezdődött az órákig, napokig tartott hezitálás: menjek? ne menjek?
Több volt az ellene szóló racionális érv (évek óta nem motoroztam, a gép rettenetes állapotban volt). A fordulatot egy másik netes írás jelentette, ahol egy „kedves utazó” a 45 éves Opel Recordjával elautózott Mongóliába. Ha ő elment 24 ezer kilométert, én csak túlélem ezt a kétszázat.
A családom nem repdesett az örömtől, de látták, hogy ez gyógyíthatatlan, ezért beadták a derekukat. Szerencsére ők inkább a földön álltak, mint én. Csendben megkérdezték, hogy nem kellene a motort átnézetni valakivel, akinek kicsit több ideje van, mint nekem. Annyira el voltam havazva, hogy még sisakot is csak az utolsó pillanatban szereztem.
Felkészülésemet még az is hátráltatta, hogy sajna csak az utolsó előtti napon kaptam egy GPS-t, amit – ahogy kell – nem tudtam rávenni, hogy mutassa merre az arra.
A nagy reggelen az átvizsgált 1987-es Simson Endurommal kissé idegesen (útvonal?) és pironkodva (rat style) neki vágtam az útnak. A startnál kicsit elveszve tébláboltam, aztán minden kezdett összeállni. Takival indultam, bízva, hogy tudom tartani a tempóját.
Hurrá….úton voltunk!

A járgányom is sikert aratott. Sok dicséretet kapott, hogy mennyire eredeti. Sose volt még szervizelve ?. Szépen haladtunk, az első pár kilométeren aztán beütött a krach. Leesett a kipufogókönyök. Kölcsönfogóval visszahajtottam a néhai menetre … aztán hajrá a többiek után. Az első tanyánál – egy bontott kerítésmaradvánnyal - földrótoztam, utána már tök jól ment. Szerencsémre egy robogós kollega megvárta a szervizemet és együtt haladtunk tovább. Jó tempóban gurultunk, gondot csak a vállamat húzó nagy hátizsák és a nulla lengéscsillaptás okozta. Nyugdíjas motorom jól bírta, látszik, hogy főleg földutakon és a Kklacházi crosspályán töltöttük fiatal napjainkat.
Fogytak a kilométerek és útitársam szuper navigálásával haladtunk a cél felé, amikor Szeged előtt nem sokkal ellőtem a kipufogócső végét. Az erdőben az övemmel visszaerősítve elvergődtem a következő tanyáig, ahol újra drótozva már egy JOG-os szaktárssal csapatva – számomra is hihetetlen módon – befutottunk a célba.
Győztes csapaton ne változtass alapon másnap összedrótozva –betonon – minden gond nélkül (na jó a hátsóm…) hazagurultam.
A túrát magamon hirdetem még egy darabig, mert a kesztyűm és a kabátom ujja között ért a nap, ami csinos karperecet égetett a csuklómra.
Köszönöm ezt a szuper túrát Takinak, a navigálást Lacinak és Fortunának, hogy folyamatosan segítette utamat és persze dank für Shul Kameraden ?



 

Havrincsák Gábor


Egy héttel korábban…
Társam motorja még mindig darabokban volt. Úgy nézett ki, hogy lassan mégis összeáll.
Csörög a telefonom: Baj van, a főtengely lötyög a csapágyban (abban a csapágyban, amit be kellett ragasztani csapágyrögzítővel a blokkba). Mivel az új főtengely drága, fölújított kellene.
Mondom, nekem lehet, hogy van a padláson. Holnapra megnézem.
Találtam is néhány vasdarabot, de rosszul emlékeztem, felújított, kiegyensúlyozott darab nem volt. Kb. egy éve beépítettem valamibe és azóta nem pótoltam a raktárkészletemet. Végül is 3 db közül választottunk. Már csak központosítani kell és be is lehetett építeni. Majd hétfőn az esztergályos…
Később újra csörög a telefonom: Most meg szikra nincs.
És így tovább. Társam még csak most kezdte simsonos pályafutását, én viszont 31 éve. Így aztán állandóan telefonos segítséget kért tőlem.
Az indulás előtti szerdán már föl is tettük a frissen fúrt 4 fölömlős hengert, majd az úton bejá-ratjuk… Csütörtök délután elvégeztük a finombeállításokat, a váltót használhatóvá tettük (szorult a tengely), még (micsoda luxus!) a világítást is rendbe hoztuk. De a lánc még mindig laza és rozsdás volt. Életveszélyesen megfenyegettem a társam, ha nem akarja, hogy a Dunába dobjam a motorját a verseny előtt, intézkedjen.
Eközben saját gépemen furcsa hangokat hallottam gurulás közben. A lánc lesz az! - gondol-tam. Valóban: két görgő össze volt törve a csapokon. Szerencsére volt otthon lánc garnitúra, ezért nekiálltam beépíteni. Még szerencse. Ha nem teszem, biztosan úton maradun. A láncke-rék csapágy kosara össze volt törve. Ezután felszereltem még egy tekercset a Babetta alaplap-ra, hogy ne csak hangulatvilágítással közlekedjek. Már csak az oldalcsomagtartót kellett fel-szerelni egy kis fúrás-faragás után a baloldalra. A jobb oldalit megkapta a társam, nekem amúgy sem fért volna el a VRezótól.

Eljött a nagy nap, hogy elfoglaljuk a szállást.
Fél háromra beszéltük meg a találkozót Dorozsmán, a kedvenc motoros boltunk előtt. Egy-részt, mert kb. egyforma távolságra volt tőlünk, másrészt, még venni kellett gumipókot 35/35W-os izzót (olyan jól sikerült a világításom, féltem, hogy kiég a 25/25-ös), illetve lend-kerék éket.
3 órakor elindultunk. Sárga viharriasztás lévén, állandóan az eget kémleltem. Hol biztatóbb, hol kétségbe ejtőbb volt a látvány. 50-55 km/h-s sebességgel haladtunk, nem akartam megállni Soltvadkertig, nehogy valahol a pusztaságban elkapjon egy vihar. Okosan is tettem, mivel Soltvadkert előtt néhány kilométerrel csöpögni kezdett az eső. Ekkorra már Halas felől telje-sen beborult az ég.
Hát akkor fagyizzunk! Bevittük a cókmókot a motorról és elnyaltunk néhány gombócot, mire aztán tovább tudtunk indulni. Majd’ egy óránk bánta. Átöltöztünk egy kissé vízállóbb ruhába, nylon zsákot húztunk a csomagokra és indultunk tovább. Néhány kilométer után teljes száraz-ságot találtunk. Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha nem fagyizunk? Innentől kezdve (egy töklámpa kamionostól eltekintve, aki majdnem elsodort) nyugodt utunk volt. Dunaföldváron vásároltunk vacsorát, majd megkerestük a szállást. Na, ezt nem igazán célszerűen választottam ki, mert a Duna túloldalán volt és kb. 40 km-re a starttól. Maga a hely szép volt, kellemes kör-nyezetben. Társam a 15-ös helyett egy 14-est szeret föl, mert mondtam, hogy a terepen megbolondul majd a sok sebességváltástól a 3 sebességes váltójával.
Házigazdánk javasolta, hogy ne a lórévi komppal menjünk, hanem a Duna-hídon. Ha vissza-megyünk kb. 10 km-t, megtaláljuk. Kérdeztem, hogy az nem az autópálya hídja? Nem-nem, nyugodtan mehetünk rajta. Én viszont meg mertem volna esküdni, hogy azon vezet át az M8-as. De hát ő a helybeli.
Reggel (talán kicsit később a kelleténél) elindultunk a hidat megkeresni. Betértünk kávézni egy ABC-be, ott biztos, ami biztos, rákérdeztem újra, hogy segédmotorral átkelhetünk-e a hídon. Hát persze, nem autópálya, nem fizetős, én is azon szoktam járni – jött a válasz. Meg-nyugodtunk és fölhajtottunk a megnevezett körforgalomnál. Tisztára úgy nézett ki, mint egy autópálya. A kresztábla is erre utalt, a matrica kontroll felirat is, a 2x2 plusz leállósáv, stb. Ja, és az M8 felirat is. Na mindegy, innen már nem lehet visszafordulni. A maximálisan megen-gedett sebesség majdnem felével átrobogtunk az autópályán, majd letértünk az 51-es útra. Itt már nagyon kevésnek tűnt az eddigi sebességünk, gyorsítani kellett: 55-60 km/órára. Faltuk a kilométereket, de így is kétségeim voltak, oda érünk-e időben. Valahol – közel Dunavar-sányhoz – csatlakozott hozzánk egy schwalbés gyerek. Ekkor társam már többször jelezte, hogy tankolni kéne. Én elintéztem a dolgot annyival, hogy nem érünk rá ilyesmire, a gyüleke-zőhelyen úgyis van benzinkút, majd ott. Ennek meg is lett az eredménye, mert a rajthely előtt nem sokkal ki is fogyott a benzin a motorból. Mit lehet ilyenkor tenni? Vontatókötél híján (segédmotoros kerékpár amúgy sem vontathat) maradt a jól bevált módszer: jobb lábam ki-nyújtva a másik motor csomagtartójának támasztva toltam magam előtt a rajthelyig. Néhány bolond autós ránk is dudált, nem értem miért. Megérkezve a tömeghez megkerestük gyorsan a főnököt, és mondtuk, hogy sajnos nincs GPS-ünk, most mi lesz? Csatlakozhatunk hozzá is. Az jó, de még tankolnunk kell, mert benzinünk sincs! Sebaj, ha „kurva gyorsak” leszünk, akkor megvár. Megígértem, hogy azok leszünk. Jobb lábamat kinyújtva felemeltem, társam mögé álltam, kuplungcsúsztatás, és indulhattunk tankolni.

A verseny.
Épphogy visszaértünk a teli tankolt motorjainkkal, már indultunk is. Hadd ne mondja, hogy elég gyorsan sikerült lemaradnunk a Piaggio (?) mögött. Időnként bevártak minket egy-egy ellenőrzési pontnál, de aztán társam gyatra minőségű gumijai miatt egy darabig csak nyomol-vasás segítségével tudtuk megállapítani, hogy merre is az arra. Még szerencse, hogy mostaná-ban egy csomó indiános könyvet olvastam a kisfiamnak. De talán az még nagyobb szerencse, hogy az éjjel volt egy kis zuhé és így a guminyomok elég jól kirajzolódtak. Társam táskája folyamatosan gyanús volt, hogy fönt marad-e a helyén. Már nem kellett senki után loholnunk, annyira lemaradtunk eredeti csapatunktól, hogy esélyünk sem volt utolérni, hát megálltunk szerelvényt igazítani. Ekkor eltört a csomagtartó aljának csavarja társam motorján. A táskát az ülésre kellett áthelyezni. Folytattuk az utat bízva benne, hogy nem nagyon tévesztjük el az irányt, illetve abban, hogy kifigyeljük az utánunk jövőket, és majd hozzájuk csatlakozunk.
Pisilés közben hagyott el minket egy társaság. Uzsgyi utánuk! Ezzel a csapattal azon a terepen tudtuk tartani a tempót. A cserepes (szélkerék) ellenőrzési pontnál sokan pihenőt tartottak, mi mentünk tovább. Hallottuk valakitől, hogy itt át kell menni valamilyen sáron. Na most mi lesz? Gyerünk! Nem volt veszélyes a terep, jól haladtunk. Itt utolértünk egy főleg simsonosokból álló társaságot. Volt köztük néhány igazán szép darab. Egy sárosabb helyen az egyik Simson lerohadt, voltak elegen, akik segítsenek, mi mentünk tovább. Újabb vizesárok után rövid pihenő, mert valakinek a valakije lemaradt. Bevártuk és folytattuk az utat. Aztán valahogy csak elkavarodtunk a társammal, nem nagyon találtuk Jézus testét. Láttunk egy komolyabb endurókból álló csapatot, ők nem a milyeink voltak. Nyomolvasás után mentünk tovább. Ismét rátaláltunk egy rajra, eljutottunk a következő vizes árokig. Ott volt a bádog Jézus. Itt többen ismét megpihentek, pl. találkoztunk kedvenc scwalbésunkkal is, aki Briggs karbival és VRezóval rendelkezett és csak tolásra indult a motorja. Azt mondta, kevés a nyomatéka. Sajnos az én hengerem sem igazán erre a terepre való, időnként nagyon kellett forgatnom még a 14-es lánckerékkel is. Sík terepen kiváló dimbes-dombos terepen illetve homokban már voltak gondok. A másik problémám az volt, hogy egy letört szívótorkú hengert faragtam meg, és az általam készített szívótorok miatt enyhén ferdén áll a karburátor, az a gyanúm, hogy megállásnál teleszalad a henger benzinnel, mert mindig csak jobbra döntve tudtam beindítani a motort. Itthon, normál körülmények között csak ritkán tapasztaltam ezt a hibát, ezért nem foglalkoztam vele. Majd állítok az úszószinten. Ott nem volt erre idő, meg aztán tudtam kezelni a problémát.
Bádog Jézus után nem sokat időztünk a többiekkel, nyomokat olvasva kettesben folytattuk. Társam közelebbi ismeretségbe került az anyafölddel, de nem történt baja sem a motornak (a kilazult tükörtől eltekintve), sem neki. A nyomok aszfaltúthoz vezettek. Itt egy kicsit megint elkavarodtunk. Rövid várakozás után egy újabb csapat érkezett, profiknak tűntek, 50-es endurókkal volta, köztük egy lány is. Hívatlanul csatlakoztunk hozzájuk. Nagy nehezen (pi-pacsföldön, növendékerdőn keresztül haladva) megtaláltuk a – szerintem Wartburg –lökhárítót a fűben heverve. A vonat sínekre könnyen ráakadtunk, a Takydombot megmászni viszont nem volt egyszerű. Az már nagyon homokos volt. A leányzó le is maradt, később meg is kaptuk, hogy nem baj, ha változik a csapat összetétele, de azért figyeljünk egymásra! Végül is igaza volt. Amit mindenki meglett, folytattuk. Néhány kilométer homokon csúszkálás után aránylag normális terep jött a fák között, de itt elszakadt valakinek a lánca. Megkérdeztem, tudunk-e tenni valamit. Nemleges válasz után társammal továbbmentünk, mert tudtuk, hogy előttünk vannak a simsonosok. A postaládáknál értük utol őket, más motorosokkal együtt. Gondoltam, ne időzzünk, folytassuk kettesben. Butaság volt, csakhamar egy tanyán találtuk magunkat. Visszafordultunk és vártunk, hátha jön valaki, akinek van GPS-e. Így is lett. Most két robogóshoz és két enduróshoz csatlakoztunk, az endurósok férj és feleség voltak. Szerintem ez tök buli. Velük aztán eljutottunk egészen a jakabszállási benzinkútig, ami épp időszerű volt, mivel a férj endurójából nem sokkal korábban kifogyott a benzin. Szerencsére az asszonyé úgy látszik termelte az anyagot, mert abból bőven tudott vételezni. A kúton aztán legalább 20 perces pihenőt tartottunk. Kávé, tankolás, kézmosás, szendvics. Társamnak kipufogó szerelés. Minduntalan lelazult a hollander, aztán a könyök kicsúszott a laza bilincsű dobból.
A zöld papíron az állt, hogy ezután már gyorsasági szakaszok jönnek. Nem is lett volna baj, ha nem ennyire homokos a talaj. Újdonsült társaságunkkal folytattuk az utat, csúszkáltunk, de haladtunk. A „vasút alatti luk” környékén viszont társam hátsó lánckereke meghibásodott. Megindult az acél lánckerék az alumínium öntvényben. Valószínűleg az állandó, homokon való megerőltetés, kuplungkidobálás miatt adta be a kulcsot. Endurós férj segítőkészen meg-várta, hogy mire jutunk, és csak miután közöltem vele, hogy boldogulunk nélküle is, folytatta az útját. Kissé elkeseredtem, mert fogalmam sem volt, hogy milyen módon tudjuk megjavítani a lánckereket, ráadásul ebben a homoktengerben. Hoztam ugyan néhány csavart, de nem tud-juk megcsavarozni a kereket. Ha szétszedjük, biztosan telemegy homokkal a csapágy, bármi-lyen gondosan, rongyra is tesszük az alkatrészeket. Szerencsére tolás után, megadva a kezdő-sebességet a motornak, szorult még annyira az öntvényben a lánckerék, hogy ki tudtunk kec-meregni a jó pár kilométerre lévő aszfaltútra. Ekkor társamnak javasoltam, hogy innen az asz-falton menjen haza, én folytatom nélküle. Túltengett benne a kalandvágy és nemet mondott. Figyelmeztettem, hogy ha lerohad, tolnia kell a gépet, ki tudja meddig. Vállalta.
Hamarosan a „kőolaj” ellenőrzőponton beértük a többieket. Sajnos újabb homokos terep kö-vetkezett, ahol megint megcsúszott a lánckerék. Ismét lemaradtunk, kínnal-keservvel halad-tunk. Az „alu címke” állomásnál ripityára tört a lánckerék alumínium önténye, lehetetlenné téve a továbbjutást. Társam meg akarta szerelni, nehezen sikerült megértetni vele, hogy itt már nincs mit tenni, feladhatjuk, tolni kell a gépet. Széttörte az amúgy is megrepedt láncvédőt és megbizonyosodott arról, amit én látatlanban tudtam: vége.
Mivel a Nap már erősen lemenőben volt, kb. fél hét lehetett, előrementem fölfedezni, hogy milyen messze vagyunk a főúttól. Nagyjából 3 km, állapítottam meg, egy libatelep mellett érünk ki a majsai útra. Mentem vissza, hogy közöljem társammal. Igen ám, de valahogy el-néztem az utat és nem ugyan arra mentem vissza, hanem egy kicsit messzebb, tehát olyan helyen értem vissza, ahol már előtte jártunk. Erre gyorsan rájöttem és könnyedén visszatalál-tam arra a helyre, ahol társamat hagytam. Hűlt helye volt. Telefon: nem kapcsolható. Másik szám: anyuka jelentkezik. Elmondtam, hogy nem tudom fölhívni a fiacskáját, nem sokára besötétedik, a motor bedöglött, valószínűleg beadjuk egy tanyára és a fia hazabuszozik, ha egyáltalán megtalálom, mielőtt a farkasok széttépnék itt, a vadonban.
További keresés következett, találkoztam néhány utánunk érkező motorossal, akiket megkér-tem rá, hogy figyeljék társamat, és igazítsák útba, ha megtalálnák! Arra nem is gondoltam, hogy ennyi idő alatt, amíg én kétségbe esve egy aránylag kis sugarú körön belül kerestem, milyen nagy utat tett meg a motorját tolva. Nagy kő esett le a szívemről, amikor megpillantot-tam. Már majdnem kiért a főútra. Kölcsönadtam a telefonomat és megbeszélte anyukájával a további teendőket. Várja őket a 20-as kilométerkőnél a buszmegállónál, a majsai úton Bodogláron. Ezután magamhoz vettem a telefonomat és ott hagytam, mondván, hogy itt már úgysem segíthetek, igyekszem a Szikire, lejelentkezem, annak ellenére, hogy nem sikerült teljesítenünk a versenyt. Most sem volt szerencsém. Egy a bicikliútra borult autó és a menté-sére érkező tűzoltó elállta az utat, ezért Zsombónak kellett vennem az irányt. Dorozsmára érve már nem akartam visszafordulni Sziksóstóra, úgyhogy inkább haza mentem Újszegedre. Rám fért már a pihenés: aznap reggel héttől 335 km-t ültem a Simsonon. 10 óra volt, mire betoltam a motorom az udvarba. Nem vesződtem azzal, hogy leszedjem a csomagot. Meleg ételre vágytam, a vállam sajgott, zsibbadt a hátizsák 335 km-es súlyától. Feleségem melegített egy kis csirkehusit, majd megnéztük, mit alakít ByAlex a dalfesztiválon. Lemostam az út porát, majd jó ízűen, simsonhangú, zúgó fejjel aludtam fél kilencig.
Ez az én mopedrallys történetem.




Szia Taki!

Indultam a VI. mopedrallyn, ugyan nem tudtuk végigcsinálni a társam műszaki hibája miatt, de nagyon nagy élmény volt. Már többször szerettem volna részt venni rajta, örülök, hogy most sikerült. Talán jövőre végig megyek...
Hatalmas ötletnek tartom az egészet, aki akarja, kitombolhatja magát - és nem a közúton. Jó volt a szervezés, egyszóval minden elismerésem!



 

Laci szerint...


Kezdő robogósként/motorosként a rally volt az ötödik alkalom, hogy robogón ültem. Mindehova autóval járok ahova van aszfaltút de mióta megvan a robogó kitárult előttem a világ és immár a földutak sem jelentenek akadályt. Az előző négy alkalommal is kizárólag off-road utakon robogóztam bár tudom, hogy a robogót nem azokra tervezték. :-) Ahogy meglett a robogóm elkezdtem a vele kapcsolatos dolgokat keresni, így találtam rá a mopedrally-ra is és nagyon megörültem, hogy nem velem van a baj, hogy egy nem terepre tervezett járművel akarok terepezni. :-) Úgy éreztem, hogy végre megtaláltam azt ami idáig hiányzott az életemből. :-)
Megnéztem az előző évről készült videót és el is határoztam, hogy nekem ezen részt kell vennem. A kb. 100 km-nyi terep-robogós tapasztalatom birtokában és a videón látottak alapján úgy gondoltam, hogy van ugyan pár rázós rész de nem lehet ez olyan nehéz.
Az út nagyon szép helyeken vezetett keresztül de nézelődni sajnos nem sok idő maradt mert nagyon koncentrálni kellett az útra. Az első szakaszon elég sáros volt az út az előző esti eső miatt aminek nagyon nem örültem és inkább szárazabb pályára vágytam, még a homoknak is jobban örültem volna. Ezirányú vágyam azonban gyorsan elmúlt amint elértem az első homokos szakaszt. Az első majd később a második homokos "siratófalat". Az útvonal végig nagyon változatos, élvezetes volt, sokszor azt hittem, hogy most már mindenféle úttípus előfordult, már nem jöhet több meglepetés, nem lehet rosszabb :-) de mindig jött egy újabb és újabb kihívás. Ugyan még így két nap után is nagyon izomlázam van de a legközelebbin is részt szeretnék venni de inkább egy enduróval vagy legalább terepgumikkal a robogómon. Üdv.

Comments powered by CComment

f t g