Copyright 2018 - Minden jog fenntartva.

 

2009. május 16.
Értékelés:

Számok tükrében:
Megtett távolság: 213 km (ebből aszfalton 5 km)
Mozgási átlagsebesség: 32,5 km/h
Maximális sebesség: 52,07 km/h
A futam teljes ideje: 10:35.

Így látta Gebu:

Sziasztok,

Hát elmondhatom, hogy nem volt semmi a kiképzés az idei Budapest-Szeged moped rallyn. Az biztos hogy jól megvolt szervezve az útvonal.
Először is köszönet Z Takinak hogy részt vehettem a túrán még ha nem is 50 köbös a mocim akkor si. Én amikor megláttam taki motorját nem gondoltam volna hogy kibírja az utat mert nem sok a különbség az ő motorja közt meg egy babetta közt. Mindenesetre néha megszégyenítő módon hagyta maga mögött a csapatot. Én azt hittem hogy nem lesz ilyen nagy a homok, de ahhoz képest egész nap lóbáltam a lábam egyensúlyozás céljából.
Volt benne egy két sorompó is ami alatt a motorok nem fértek el s még kikerülni is nehéz volt, erről nem a szervezés tehet, de így legalább ez is egy meglepetés, kihívás lett számunkra. Na meg persze a táj is igen szép volt körülöttünk igaz nem volt részünk nagyon nézelődni a terep miatt, de a pihenés közben bepótoltuk, amíg a motorok hűltek az árnyékban.
Az biztos hogy nem unatkoztunk. Aki szeret motorozni az {erdőbe} és szereti a terepet annak ott a helye jövőre is. Az biztos hogy mindenki nagyon jól teljesítette a szakaszt igaz egy társunkat elvesztettük sajnos, de még mindig megérte. Igaz jó lett volna ha még többen vagyunk ,de így is volt olyan szakasz az erdőbe ahol az első és utolsó közt volt majdnem 600-700 méter is - az pedig nem kevés az erdőben. Előtte egy kis eső eshetett volna egy pár nappal, mert az megkönnyítette volna a munkánkat. Ez a motorozás jó volt - megismertük egymást, mondjuk a többsége már az előzőn is részt vett. Én meggyőződésem hogy felejthetetlen pillanatokban volt részünk. Remélem, hogy majd jövőre is találkozunk.
üdv Gebu

Így látta Domi:

Azzal kezdeném, hogy tavaly is részt vettem ezen a flúgos futamon. Az a futam az ideihez képest egy könnyed szombati gurulás volt. A talaj, amin az elmúlt alkalommal motoroztunk egy kicsit keményebb volt. Az idei mopedrallyen a szárazság miatti mély homok volt a fő visszatartóerő. A kiskerekű Simson SR50-es robogóval indultam. Nem elég, hogy kicsi a kerék átmérője, még keskeny is. A szárazság miatt iszonyatosan nagy volt a homok, ezért a mocim kereke belevágott a homokba, ahol a teljesítménye már nem volt elegendő a tovahaladáshoz. Ekkor jött a jól bevált lábbal evezés. Na ez elég fárasztó volt. De nemcsak ez. Inkább mesélném az elejétől. Mi Székesfehérvár mellől, lábon gurulva mentünk fel az indulás helyszínére, négyen. A csapatunkban három Simson (Schwable, S51B, SR50 roller)és egy Piaggio Typhoon volt. Mintegy 35 Km megtétele után a csapatunkban lévő Schwable-nak defektje lett. Hogy Adonynál a kompot le ne késsük, defektes kerékkel továbbmentünk. Szerencsére hét Km motorozás után felleltünk egy motorkerékpár alkatrész üzletet. Ott vásároltunk gumit, és szereltünk, de villámgyorsan. Emiatt a kitérő miatt kb. egy órát csúsztunk. De jeleztük a szervezőknek, hogy a lelkesedésünk töretlen, ezért vártak ránk. Az út eleje nem volt különösebben nehéz, de egy idő múlva jött a száraz homok, amiben a motorozás a lehetetlennel volt határos (említettem már a kerék méretét?). Talán emiatt, vagy nem de Orgovány előtt a Schwable kormányát markolgató társunk olyan csúnyán elesett, hogy kénytelen volt feladni a további harcot az elemekkel, és inkább épített úton hazamotorozott. Szerencsére komolyabb baja nem történt. A motorozást a csapatunkból immár hárman folytattuk Szeged felé. De a java csak ezután jött. Homok, homok és még több homok. De leküzdöttük. És a mocik is. Jövőre Én biztosan menni fogok megint. A motoromon esetleg végzek egy-két módóstát,(levegőszűrés, és vastagabb gumik) de le nem cserélem. A kihívás így az igazi. Sziksósfűrdőn a vacsi után jólesett a fürdőzés a medencében. A másnapi hazamotorzás (csak 150 Km) már meg sem kottyant.


Így látta Taki

Az idei túrára beújítottam – vettem egy erre a túrára tökéletesen alkalmas kis mocit... Na, vajon milyet? Hát persze, hogy egy Piaggio Bravo-t, mert ugye, ami egyszer bevált, azt nem szabad lecserélni. Ezt mondom én az asszonynak is, de valahogy nem akarja elhinni... ;)
Reggel a starthelyre hiába értem oda hajnalok hajnálán – a két soproni Gilera Stalker robogós félállat (Attila és társa), és Tibi barátunk a kis dt-vel már türelmetlenül várt. És természetesen Jeni is eljött a kis Honda ördöggel, persze a túrát magát idén már nem vállalta, mert még nem heverte ki az előző macskajajos sérülését...
Domi és csapata jelezte, hogy a változatosság kedvéért most ők kaptak defektet nem sokkal a start előtt és könyékig a kerékben vannak – várjunk rájuk.
Vártunk rájuk. Így legalább volt időnk egy ici-picit beszélgetni. A szervizes csapat megérkezése után nem sokkal a lovak közé csaptunk.
Az első meglepetés kb. indulás után 500m-re ért minket, amikor is a tavalyi kopár szántás helyett egy sűrűn benőtt búzaföld fogadott. Olyan nagy volt a gaz a környékén, hogy meg sem próbáltam átvágni rajta – úgy látszik idén hamarabb jött a nyár.
Természetesen a múltkor elébünk hányt földsánc most is utunkat állta – így megint kerülőre kényszerültünk – egy kis tavacska partját ugrottuk meg olyan vehemenciával, hogy mire előkaptam a kamerámat, már mindenki a túl oldalt volt. „Na, majd adok én ennek a lendületnek... ;)”
Bugyinál az erdőn átvezető kis csapást elsőre és hibátlanul sikerült elkapnunk. Kedvünket az sem szegte, hogy a sűrű aljnövényzetből váratlanul előtűnő őz egy laza ugrással akarta átszelni az utat előttem, de nem számolt a kis Bravo kirobbanó erejével és alul méretezte a sebességem, ja kérem, akik babettához vannak szokva... ;) Szóval sikeresen elvitte az első sárvédőmet és leverte a lábam a lábtartóról... Persze nekem szemem sem rebbent – tovább.
Bugyi és Dabas-Sári között most nem a főcsatorna partját választottuk, hanem inkább a katonai lőteret vettük célba és úgy terveztük, hogy majd annak a határán átslisszolunk Tatárszentgyörgyre. Sajnos az utolsó bejárásom óta az összes határ menti kis utat lezártak, lesorompóztak. Így csak kisebb küzdelem árán (meg bónuszban otthagytunk egy-két visszapillantót is) tudtunk ezen a távon túl lendülni.
És már előttünk is kanyargott a Közép Európai Dakar (CE) egy szakasza (az akkor készült képeket megnézheted itt) – a nagyokat megszégyenítő elszántsággal vetettük be magunkat a homokbuckák közé. Hát ha látta volna egy-két dakaros a teljesítményünket biztos, hogy szégyenkezve adta volna vissza a versenyengedélyét... :)) Kb. 10 km-t nyomtunk le a verseny útvonalán.
Ezt követően belevetettük magunkat az endurósok által oly nagyon kedvelt „hullámvasút” etupba. (Ez egy – a még szovjet harckocsik által – hullámosra járt pár kilométeres szakasz, ahol ha nem figyel az ember, hatalmasakat lehet takarni. De mi figyeltünk. ;)
Jött Kerekegyháza – és már ment is... Vagyis ment volna, de a kis Bravom megmakrancolta magát és nem akart húzni, sőt egy idő után már semmi sem akart... :(
Kicsit elszomorodtam, hogy itt lesz számomra vége a versenynek, de aztán egy kis esőtánc, ráolvasás segített a gondon és csak elindult – aztán nem is lett vele több gond végig.
Szóval jött Kerekegyháza-Orgovány szakasz, ami az előző hetek (hónapok??) esőmentességének köszönhetően iszonyatos homokkal fogadott minket – ne nem mintha eddig nem lett volna szinte járhatatlan az út... ;)
Szegény Svalbis egy idő után annyira belelkesedett, hogy végsebesség közeli tartományban csak földhöz vágta a lovasát, teljesen elhajló kormány, keresztbeálló első kerék, letört kuplungkar és a bukó által nem fedett testrészek sajgása lett a következmény. Rutinos szőlősdrótos szerelő gárda hamarjában orvosolta a bajt, de beérve Orgoványra a rájder jelezte, hogy neki most sokkal, de sokkal jobban esne ha nem rázná az összekuszált belsőségeit tovább a svalbi – szívesebben venne egy aszfaltos hazautat, mint egy kis homokozást a fiúkkal még kb. 100 km-en keresztül.
Hát betegemberrel és üvöldő asszonnyal ugye nem vitatkozik az ember – érzékeny búcsút vettünk és így 7 főre redukálódott csapattal estünk neki a hátralévő laza kis szakasznak.
A következő etap részleteivel nem is untatnálak benneteket – a lényeg az, hogy az összes családtagom és ősöm el lett küldve melegebb égtájakra – na nem hangosan csak úgy gondolatilag. Domi szerint a homok épp a kökéig ért... :)) Küzdött is rendesen a kis kerekű simsonnal.
De anélkül, hogy fényezném a bandát el kell, hogy mondjam, nagyon kitartóak, ügyesek és kellően mazochisták is voltak. Estünk-keltünk... de töretlenül haladtunk. És már csak 60, 50, 40 km volt hátra... A két Gilerás határozott húzó szerepet töltött be, nagyon jól viselkedtek a motorok és ügyesen voltak terelgetve is. Persze a vége felé már ők is nagyon elfáradtak és egyfolytában kövesútról álmodoztak, de a rideg valóság mindig hátba verte őket, amikor is a simsonos különítmény kijelentette, hogy ha eddig végig jöttek offroad, akkor nem az utolsó pár kilométerre menekülnek ki a szilárdburkolatra...
Mentünk. Jöttünk... Győztünk.
Félnyolc után pár perccel mindenki befutott a célba – itt sajnálattal vettük tudomásul, hogy a sokadig leltárellenőrzés után sem sikerült előkeríteni a simson – útközben többször is átrendezett – csomagjaiból a pálinkás üveget...
Gyors vacsora, ahol is megbeszéltük a túra hibáit és erényeit, ahol is eldöntöttük, hogy a hihetetlen igénybevétel és küzdelem ellenére sem hagyjuk magunkat elcsábítani az erősebb, a szebb, a jobb (mert ugye ilyen nincs is) motorok felé – és jövőre ugyanekkor, ugyanitt, ugyanezekkel a motorokkal...

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a csapat nagy része vasárnap aszfalton tettem meg a hazavivő utat, ami pl. a soproni társaság esetében megütötte a 400km-t is... Opsz... Országkerülés, meg nagy motor... hagyjál má.'..

 

Comments powered by CComment

f t g