Copyright 2020 - Minden jog fenntartva.


 

Egész úton hazafelé azon gondolkodám…

…hogy hogy’ is írjam meg a 2020-as Rally történéseit a mi szemszögünkből.

 

Hárman indultunk. Baranyi Zoli (Babetta), Paróczai Gabi (SuperBravo) és én (NRG LC). A 2019-es rallyból kiindulva komolyabban készültünk a megmérettetésre, de így is könnyűnek találtattunk.

Mindhárom motor teljes felújításon esett át, nehogy a technikával legyen gond. A tavalyi homokmennyiséget alapul véve készülődtünk plusz szűrőkkel, erősebb blokkokkal és újragondolt málhával.

Rajt előtt becsekkoltunk a szállásunkra (Sarlóspusta Club Hotel) és a rajthoz kb. 7:40-re értünk. Az első szakasz sima volt, élvezettel kerülgettük egymást, hogy mindenkiről legyen felvételünk; egész évben erre várunk már, hiszen a nyamvadék COVID minden egyéb rendezvénynek betett.

 

 Zoli Babettája szépen ment, főleg ahhoz képest, hogy legalább négy mopedből lett összelegózva. Gabi Bravója is tette a dolgát, bár hiába vittem vissza az esztergályoshoz egy plusz hónolásra, így is szorulásra volt hajlamos. Az NRG-vel sejtettem hogy nem lesz gond, ott én voltam a gyenge láncszem, és a serpa funkciónak köszönhetően a magas súlypontom is közrejátszott az első 10 km-en belüli zakózáshoz. De semmi gond, mentünk tovább.
Út közben találkoztunk a Suzuki EKO-s csapattal, a kisboltnál is volt némi AM6 szerelés, de mindenki köszönte, volt mindene, nem kellett szerszám.

 

Takival is összefutottunk, épp a felmentő seregre várt a Hondájával. Az NRG gyertyája itt adta meg magát, gyors csere és mehettünk tovább.
A Kecskemét melletti/feletti homokos szakaszt a tavalyihoz képest meglepően könnyen átvészeltük, bár a Bravo újból szorulgatni kezdett, a végén olyan olajos keverékkel ment, ami normál körülmények között mindenre IS alkalmatlan lett volna. De inkább füstöljön. Egész jó volt a tempónk, már magunkhoz képest. Félegyházáig szépen haladtunk (csak egy defektjavítót kellett a Bravo hátsó kerekébe nyomni), de onnan kezdődtek a bajok. Összetalálkoztunk még egy csapattal, akik épp hengert cseréltek a robogójukon, az ilyen szent őrülteknek külön kijár a tisztelet.

 

 

A kilencedik pontig elverekedtük magunkat, bár a srácok a gyengébb gépekkel már erősen küzdöttek. Igyekeztünk a track nyomvonalát pontosan tartani, de így is küzdöttünk.

Ha a rally útvonala egy diszkózene, és a DJ a laptopján pakolja össze az effekteket, akkor a HOMOK effekt erősen az OVERLOAD állapotban volt alkalmazva. J

A  9. és 10. pont között jött el számunkra a végjáték.

Az ismerőseim akik kérdezték, hogy milyen volt az út, mindenkinek azt meséltem, hogy képzeljenek el olyan mély homokot, ahol a motorral úgy tudnak haladni, hogy miközben nyélgázt húznak neki, tolják. Meg is lett az eredménye. Egyrészt a vizünk elfogyott, másrészt a benzinünk is erősen a nulla felé konvergált, ráadásul az NRG is szamovárrá alakult vagy háromszor. Amikor láttam, hogy a többieknek ez már a vég, és én is oda voltam meg vissza, kerestem egy legrövidebb utat az aszfaltig, mert éreztük, hogy ennyi vót. Lábon még talán visszajutunk a starthoz, ha lassan is, de hogy végig csináljuk a teljes etapot az kizárt.

És ekkor szakadt le Zoli Babettájáról az egyik kuplungpofa. A kerék beblokkolt, se előre se hátra, minden tűzforró, plusz mi magunk is erősen ki voltunk száradva. Kerestünk egy árnyékosabb helyet, és hívtam Takit, hogy ha van rá mód, küldjön értünk valakit. El is indultak értünk (innen is újra megköszönném a két srácnak a Vitóval, hogy értünk jöttek).

Amíg a felmentő sereget vártuk, szóltam a srácoknak, hogy az NRG-be szedegessünk össze annyi benzint, amivel el tudok menni vízért valahova, bárhova. Hátrahagytam a két kiszáradtat és elindultam vadászni. Az első százötven méteren találkoztam egy nagydarab sráccal, aki szintén a szomjhalál állapotában volt már, és a (talán) Yamaha Jog-ja is . Mondtam neki, hogy ha találok vizet, viszek neki is. Aztán pár méter után egy hatalmasat zakóztam, azt hiszem ez volt az ötödik.  Összetalálkoztam két Simsonos sráccal, akik szintén víz nélkül voltak már, és útvonal nélkül is, így együtt indultunk tovább. Pár száz méter után megláttam egy temetőt. Ahol sír van, ott fúrt kút is. Odarongyoltunk és minden flakont, csebret meg ami még volt, feltöltöttünk vízzel, illetve egymásnak  húztuk, hogy igyunk, illetve hűljünk. Egy halvány sejtésünk volt, hogy ebből pár óra múlva egy ordas nagy fosás lesz; szerencsére ez nem következett be. Újdonsült Simsonos ismerőseim útnak eredtek, én meg mentem vissza az enyémekhez. Ekkor következett be az utolsó rohadt nagy esésem, amikor a bal térdhajlatomnál, a bal nadrágkorcomnál sikeresen összeszedtem egy gyönyörű véraláfutást némi nyílt sebbel, no meg három-négy borda zúzódását.
Mindenesetre a fiúkat megtaláltam; időközben leheltek életet a motorokba, a Babetta ment két kuplungpofával is, a Bravo, ami annyira elkopott a portól/homoktól hogy az első húsz km után nem mertük leállítani (mert az életben el nem indul), mégis életre kelt. A víz csodákra volt képes, a fiúk is újult erőre kaptak, kitolták az aszfaltig a motorokat továbbra is nyél gáz használata mellett. A Yamaha Joggal induló nagydarab srácot viszont nem találtam meg, remélem minden rendben van vele.

Meglett felnőtt embereket még nem láttam ennyire örülni a Fisherbócsa melletti repedt, kátyús útnak. Térde borultak és megcsókolták. J És hogy az időzítésünk milyen jó volt, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy öt perc múlva megérkezett a Vito.  Viszont csak két motor fért bele. Szerencsére a srácoknak volt benzinjük így én lábon elindultam a starthoz, aszfalton sikerült élhető tempóval haladnom. Egészen Kecskemétig, amikor a gázbowdenem megadta magát.

Kezdett tele lenni a bakancsom a mai nappal, így a szerelés helyett az „érfogót a bowdenbelsőre szorítom, és tépem kézzel” verzió mellett döntöttem, és így értem be a fiúk után kb tíz perccel olyan 18:10 környékén az Akácoshoz. Három motor kuka, nekem a Cataflam jó barát lesz napokig.

A kaja viszont ZSE-NI-Á-LIS volt. Kétszer szedtem a hadtápos merőkanállal tele a tányéromat, mondjuk reggel hatkor ettem utoljára, az is közrejátszhatott a farkasétvágyamban.

Viszont mivel mindenem fájt, megkértem a fiúkat, hogy ne várjuk meg az eredményhirdetést. Visszamentünk a szállásra, ahol a kártyáinkat átvéve konstatáltuk, hogy egy lakodalom kellős közepén találtuk magunkat. Volt a násznép és köztünk kontraszt.

Tus, alvás. Másnap reggeli és gyí haza.

 

Útközben két megállapításra jutottunk.

1.      Erre az útvonalra a mi gépeink alkalmatlanok voltak, legalábbis alattunk biztosan. Tudom, az indulók között volt Riga, Babetta, és egyéb alkalmatlan szerkezet amik/akik végigcsinálták (hatalmas pacsi nekik!); nekünk ez nem ment.

2.      Jövőre vagy veszünk mindannyian valami endurót, aminek kellő ereje van, és eleve erre találták ki, vagy ha van rá mód egy ún. „Puhapöcs” nyomvonalat követve megyünk végig.

Ettől még az élmény megvolt, bár elsőre az „eladjuk az összes vackunkat és az árukból veszünk valami aszfaltra való túramotort és soha az életben nem megyünk földútra, homokot meg az óvoda udvarán akarunk csak látni” érzés fogott el minket. Itthon csak az NRG sisaktartójába bevezetett Briggs szűrőt néztem még meg, szügyig van finom homokkal; remélhetőleg a rendszer tette a dolgát és nem etettem meg a motort.

Mindenkinek nagyon köszönjük a szervezést, a csapatszellemet, ha lesz kevesebb (sokkal kevesebb) homok a következő rallyn, akkor ott leszünk.

 

Comments powered by CComment

f t g