Copyright 2019 - Minden jog fenntartva.

Nagy élmény volt

Hárman indultunk neki idén, öcsémnek és nekem ez már a harmadik teljesített túránk. Peti kedvet kapott idén hozzá, ezért felelevenítette fiatalkori emlékeit, és vett egy Simsont kimondottan a rallyra. Ebben rejlett egy nagy bizonytalanság, hogy nem igazán kipróbált motorral indult neki barátunk. Még péntek délután finomhangolást végeztünk a gépeken, értsd: „Laptoppal kellett egy kicsit beavatkozunk a Simson motorvezérlőbe. Átállítottuk rally üzemmódba…”

 

 

Utánfutóval vittük fel reggel a három motort, és az izgalom egyre fokozódott bennem, de hát ezt szeretjük ebben. Amikor odaértünk, valaki Simsont akart volna nagyon venni, hogy mindjárt induljon vele. És mi még azt hittük, a Peti vett túl későn motort… A gépek lábra állításakor mindjárt egy kuplung bowden szakadás ijesztett ránk, de ezt tudtuk pótolni, adtak el nekünk valamelyik mikrobuszból! Elindult hát a két Schwalbe és az S51-es Enduró.

 

 

Nem sokkal a startot követően a vasúti átjáró után, még az első ellenőrző pont előtt öcsém motorjában a váltó megadta magát, nem tudott sebességet váltani, és sajnos belső hibát mutatott. Már elkeseredésében a feladáson gondolkodott és tényleg: hogy engedjük le az olajat, ha szét is szedjük valahogy, mit kezdünk a rossz alkatrésszel? Reménytelennek tűnik, és tényleg az is, de nem adjuk fel. Elfektettük oldalára a motort (a benzin csak éppen csepegett) levettük a deknit, ekkor vált láthatóvá a hiba, a váltó csőtengelyről letört léptető.

 

 

 

Gyorsan motorra ültem, és irány vissza lakott területre a hegesztenivalóval. Őszintén megmondom, menet közben imádkoztam, sikerüljön szombat délelőtt szakembert találni. A vizűmnél hiába kérleltem az ügyeletest, építkezésen is próbálkoztam. Hamar megtaláltam egy nagy, jól felszerelt műhelyt, ahol a szerelő készségesen segített, meghegesztette az alkatrészt, és akárhogy erőltettem, nem fogadott el semmit. Ez jó jel, egy újabb megtapasztalás. Visszavittem az alkatrészt és hamar össze is raktuk. Kicsit szorult a váltó, mert a hegesztéstől nem fért el jól a visszaállító rugó, de a motor újra üzemképes lett. Jelentős késéssel, de folytatni tudtuk a túrát. Szépen haladtunk, azonban hamar a még kipróbálatlan S51-es Endúró tirisztoros gyújtása is megadta magát. Erre viszont készültünk, komplett megszakítós gyújtással, amelyre átszereltük gyorsan. Ezzel kiválóan működött a gép, igaz világítótekercs nélkül, de ennek csak a hazafelé vezető úton láttuk hiányát, azaz Peti nem látott semmit.

 

A terep az előző évekhez képest tényleg könnyebb volt, a tócsák, a víz nehezítette néhol az utat. Schwalbe motorommal néha nem is kerülgettem a vizeket, egész jól át lehetett vágtatni azokon. A kisebb homokos szakaszokon nem is lepődtünk meg. Megérkeztünk az első benzinkútra, ahol természetesen mindhárom motort feltöltöttük. Tanakodtunk, az én motorom többet fogyasztott kicsivel, mire rájöttünk, volt egy kisebbfajta kitérőm a reggeli javítás miatt. Peti útközben egyszer elesett, így egy út menti, Lajosmizse környéki tanyán a (nekünk?) kikészített hegesztő transzformátorral megjavította gyorsan a motort. A hegesztés végén rövid konklúzió: Olyan lett a varrat, mint a paraszt lány, nem szép, de erős.

 

 

 

Nekem nagy biztatás volt, amikor felismertem a kecskeméti repülőteret annak hosszú kerítése mellett haladva. Próbáltuk behozni nagy lemaradásunkat, de néhol már a 12 órás szintidőről is lemondtunk. Félegyházi benzinkúton tartottunk egy hosszabb pihenőt, biztató volt, hogy több versenyző is itt tart még. Édesapám és fiam Soltvadkertről itt csatlakoztak volna hozzánk, de nem győztek várni ránk, előre mentek egy-egy csapathoz csatlakozva (navigáció nélkül). Végül a vasúti átjárónál vártak meg minket, innen öt motor együtt haladt a cél felé. A végén még jobban próbáltunk igyekezni. Annyira rázott a Schwalbe, hogy az már fájt. Fáradságomra fogtam. Az egyik megálló alkalmával viccesen mondom öcsémnek: Valaki a benzinkúton egy merev zártszelvényre cserélte a hátsó lengéscsillapítómat. Gábor egy hirtelen ötlettől vezérelve felemelte a csomagtartónál a gép hátulját, és csak úgy pattant vissza. Ez tényleg nem rugózik. Elég volt megforgatni a lengés csillapítót takaró műanyagokat, mely rövid javítás hatására újra végezte a feladatát. Álom volt ezután a legrosszabb földút is.

 

 

Éppen 11 óra 40 perc menetidő után értünk a kempinghez. A szervezés professzionális volt, az emléklapokat hamar megkaptuk. Sajnos igyekeznünk kellett, még motorral közúton vissza kellett menni Soltvadkertre, majd a motorokat utánfutón szállítva Mohács volt a végcél. Szombaton már nem éretünk haza, de nem bántuk. Az élmény hogy ismét részt vehettünk, a jóleső siker, hogy még emléklapot is kaptunk, hogy sok szép kihívással szembesültünk a nap során, ezt szeretjük a moped rallyban. Peti már a jövő évi csapatnevünkön gondolkodik… (Talán ennyit elárulhatok: FPDT=Ficsor Paraszt Dakar Team) Mikor lesz már itt?

 

Ficsor Endre

 

Ficsor Endre

Comments powered by CComment

f t g