Sanyika beszámolója
Sziasztok!
Takács Sándor vagyok, a Taki unokaöccse. Én vagyok az aki az elmúlt 5 évben várt titeket a célban és
pötyögte az adatokat. Na de idén nem. A számokat átnyálazva úgy gondoltam idén jól megmutatom
mindenkinek, hogy egy bicajjal is meg lehet csinálni, ha ideálisak a körülmények. Persze nem
szintidőn belül mert ugye én nem vagyok egy sportember, de tudom mire vagyok képes.
Régen amikor még a Taki fiatal volt és nem törte el az összes csontját a motorozások alkalmával, már
akkor is a terep szerelmese volt. Az országot járta gyalog vagy biciklivel. Néha én is csatlakoztam
hozzá egy 100km-es gyalogtúrára, amit 22 óra alatt meg lehet csinálni. Később jött a Szeged-
Ladánybene offroad kerékpártúra. Kb 140km, ebből 100 terepen és lazán meg lehet csinálni fél nap
alatt. Aztán a törések miatt már nem tudott ilyen távokat megtenni és ez is elmúlt.
https://www.youtube.com/watch?v=h4tMs6bo_mA
Mindezt csak azért írom hogy érezzétek nem kell sietni, ez nem verseny. Normál tempónál kisebb az
esélye egy nagy esésnek és megannyi csodát láthatsz útközben.
13,5-ös átlaggal számolva 15 óra alatt meg lehet csinálni. Már előre tudtam, hogy a teljes távot nem
tudom teljesíteni, de előttem a gps és látom mikor menjek ki aszfaltra, hogy az eredményhirdetésre
odaérjek. Tavaly sikerült felújítanom egy merida vázas gépet, persze azóta se használtam. Amit
kellett kicseréltem, a 2005-ös gumik egész jó állapotban voltak így azokhoz nem nyúltam, de a pozitív
tapasztalatok miatt azért a túra előtt tettem bele slimeot. Felkészülésképp a 6 éves kislányommal
pár nap alatt tekertünk 30km-t. És még a felkészülős videóra is volt idő.
https://www.facebook.com/100001038816686/videos/825970455534379/
Elérkezett a nagy nap. Hajnal 4-kor keltem, sátorbontás, csomagrögzítés és fél 5-kor már indultam is.
Én is feltekertem a dombra, úgy ahogy mások is. Sőt előző este többször is, hogy nektek ki legyen
taposva az ösvény Pár kép a tavak fölötti napfelkeltéről majd az első ellenőrzőpont előtt meglazult
a csomagtartó, úgyhogy van dokumentált szerelésem is. A terep a megfelelő volt, a kilátóhoz is alig
kellett tolni, de utána hihetetlen, hogy egy bicaj mennyit tud gurulni egy ilyen kis emelkedőről. A
második ellenőrző pontnál épp gémek reggeliztek, majd láttam az előző heti sárdagasztásom
kiszáradt nyomát. A csatorna átkelőt is megjárattam nektek
https://www.facebook.com/100001038816686/videos/181988768153783/
Remélem sokan látták a dabasi vágóhíd őrpáváit. Majd a minikiwik után hirtelen eső áztatta talaj,
vaddisznó csapással az út közepén. Az örkényi szeméttelepnél megelőzött a 4 legkorábban indult
száguldó motoros, 3 pedálos és egy simson. 9 óra előtt közeledtem a 6-os ponthoz, tolom fel a bicajt
egy emelkedőn majd hallom a távolból a motorok hangját. Tudtam hogy nincs messze a pont így
elkezdtem felfelé szaladni, a tetején gyorsan felpattantam váltottam amennyit lehetett és így nagy
lendülettel a Döfi csapat előtt elsőként értem az ellenőrző ponthoz, ugyanis az előző 4 motorosnál
még nem ért oda a pontőr. Most pedig egy kis csalás következett, ugynis a 6-os pontnál lévő földúton
pont hazajutok. 800m és már a frissen sült rántottámat falatoztam. Kb fél órát töltöttem otthon és
utána 2.5km aszfalt után újra a tracken folytattam. Azon gondolkodtam a számok alapján, hogy
Jakabszállásig megyek terpen majd onnan aszfalton, de Imhotep közbeszólt. Régi ismerőssel együtt
tolva jutottam fel egy dűne tetejére és bevallom jól esett másokat megelőzni. Ezt csak úgy lehet
elérni ha nincs megállás, pihenés, beszélgetés. Sok jó szót kaptam menet közben, sokan alig hitték el
hogy én is a kempingből indultam. A 10-es pont után elszabadult a pokol. Imhotep nem kímélt senkit.
a mély homokban csak tolni tudtam, néha megállt mellettem egy moped és együtt toltuk és toltuk,
majd megjelent egy endurós a búzában mert ott könnyebb neki. Nanemár mi ott szenvedünk, neki
meg a kényelem a fontos, ez csak homok nem valami sárdagasztó ahol nem lehet közlekedni.
Egyre kevesebbet tudtam tekerni és láttam, hogy már aszfalton is kevés az esély a beérkezésre, így
eldöntöttem, hogy Jakabszállásnál kiszállok, nem szerettem volna lekésni a bulit. Még 2 órán
keresztül toltam mire újból fel tudtam ülni, de akkor már láttam a települést. Még vizet is kértem egy
csapattól. Köszönöm nekik!
11 órát voltam úton, sajnos nem tudtam teljesíteni, de azzal a 0cm 3 motorral túlteljesítettem.
Köszönöm, hogy nem ütöttetek el! Jövőre találkozunk, ki tudja mivel ;)
Comments powered by CComment