Ketten a Simsonnal
Mi idén először vettünk részt a Mopedrallyn ketten a férjemmel, Ferivel a Simsonján. A kollegájától hallott róla, hogy van ilyen, ő korábban volt már. Felhívta a figyelmünket, hogy egyedül is elég durva, nemhogy ketten. Mi totál nem így képzeltük el. Azt gondoltuk, hogy majd szépen jövünk földutakon, nézelődünk, gyönyörködünk a tájban stb. Nem néztünk utána videókon, hogy milyen is lesz. Gátnak tövében lakunk Mindszenten, és itt az erdőben szoktunk motorozgatni jóidőben, ketten. Olyannak képzeltük.
Az indulás előtt vettük észre, hogy indul Ferinek egy másik kollegája is, aki már többször részt vett a rallyn. Tanácsolta, hogy a rövidnadrágjainkat cseréljük hosszúra, ha van. Nagyon hálás vagyok neki ezért (a csalánosba többször eszembe jutott). Egy kicsit rémisztő volt, hogy mennyi felszereléssel jelentek meg sokan hozzánk képest. Mi elvittük a motort előtte szerelőhöz, de ha útközben baj lett volna, sokmindent nem tudtunk volna kezdeni. Raktunk azért el néhány szerszámot, pumpát, egy csavart+egy anyát a farzsebembe, meg kaptunk kölcsön defektsprayt.
A START-ig az volt a legnagyobb félelmem, hogy mi lesz, ha elkapnak a zsekik. Megnéztük a térképen, hogy kevés közút lesz viszonylag, így bíztunk a szerencsében.
Na, de amikor megláttam az indulásnál azt a lejtős emelkedőt, majdnem elájultam. Hallottam, hogy mögöttem 2 szervező beszéli, hogy nem fogunk felmenni. Kérdeztem is kétségbeesve, hogy most tényleg nem? Feri biztatott, hogy nem lesz gond (később bevallotta, hogy nem volt benne biztos, csak nem akarta, hogy pánikoljak.) Valahogy csak túlmentünk rajta, de megijedtem, hogy végig ilyen lesz.
Egy darabig elég jó volt egyébként ketten is, tökre élveztük.
Aztán ahogy sűrűsödtek a homokos részek, egyre lassabban és nehezebben haladtunk. Csak nagyon lassan, magas fordulatszámmal tudtunk menni, illetve ha leszálltam és sétáltam vagy futottam. Ferit ennyit káromkodni még nem hallottam a 6 év alatt. Egyszer el is dőltünk a homokban, szerencsére lepattantunk időben. Akkor 1-2 percig próbálta indítani a motort, mire sikerült, aztán nem is volt semmi gond vele végig.
3 körül voltunk Jakabszálláson, ott elég sokat pihentünk, meg vártuk, hogy töltődjön a telefonunk az egyik szervező kocsijában. Erre se voltunk felkészülve. Az én telefonomon 30%-on volt induláskor. Mindig elfelejtem tölteni este, most sem volt másképp. A Ferié addigra meg lemerült majdnem, és nem volt sem power bank, és más sem nálunk. Akkor már láttuk, hogy későn fogunk érkezni. Abban biztattak sokan, hogy jobb lesz majd a vége felé. Mi nem éreztük sokkal jobbnak. Elég sokat kellett gyalogolnom, Feri egyedül jobban tudott haladni. Az egyik ellenőrzőpontnál az egyik csapatból egy srác töltötte picit a telefont, így tudtunk még menni, meg ahol egyértelmű volt, vagy tudtunk valakiket követni, ott nem használtuk, majd áttértünk az enyémre. Sokáig kínlódtunk vele, mert le se volt töltve az az alkalmazás meg kapkodtunk, idegesek voltunk.
A vége felé a Gödöllő 1-es csapatával haladtunk együtt, nagyon kedves, szimpatikus banda volt.
(A képet Balogh Tamás készítette rólunk, amikor elköszöntünk a 15-ös ellenőrzési pontnál.)
Már sötétedett, amikor elértük a Csongrád-Csanád táblát.
Aztán a tanyáknál volt, ahol kijött kutya, meg nagyon ugattak a kutyák, a vadak is megjelentek és a telefonok is 5% alatt voltak, így a 17-es ellenőrzőpont felé Balástyánál abbahagytuk a versenyt 9 óra után. Korom sötét volt már, én nagyon féltem. Kikaptam a hátizsákomból a műanyag decathlonos pumpát és azzal próbáltam védeni magunkat, amíg értünk jöttek. Utólag elég vicces.
Elég nagy űr maradt bennünk, hogy nem tudtunk végig menni. Sokat gondolkodtam aztán, hogy hogy is lehetett volna. Talán, ha két totál feltöltött telefonnal indulunk el, és emiatt nem várunk annyit Jakabszálláson (habár ott Feri derekának is jót tett a fekvés kicsit.) Egyébként a motor bírta, meg mi is mentünk volna még.
Nem tudom, hogy fogunk-e még rallyzni. Amikor jöttünk haza, akkor azt mondtuk, hogy biztos nem. Azóta változott ez az érzés. Az viszont tuti, hogy nem ezzel a motorral, mert sajnálnánk, ha lenne vele valami. (Feri nagyapjáé volt, aki már több, mint 100 éves lenne, illetve nagyon sok közös emlékünk van vele.) Örülök, hogy most nem lett baja, meg nekünk se sok (egy gödörbe belementünk, feldobott a motor, és az ülés mögötti vasra érkeztem, amibe a spanifer kampója is be volt akasztva, kicsit a farokcsontom megsínylette.)
Jó volt nagyon a hangulata a túrának, jól meg volt szervezve, sok jófej embert megismertünk, meg érdekes motorokat láttunk. A táj, amin keresztül jöttünk is nagyon szép volt. Bámulatos összetartozást tapasztaltunk. Jó emlék marad.
Comments powered by CComment