Dr. Oldal István és bandája beszámoló
Évről évre mindig csapatban megyünk vátozatos csapatnévvel és összetétellel. Egyik évben Taki az eredményhirdetéskor „Dr. Oldal István és bandája” néven hivatkozott ránk, így ezt a nevet felvettük (valóban az egyetlen állandó tag és navigátor a csapatban 2011 óta). Bár idén a „Szerelők” csapatnév lett volna az igazi, így utólag.
Az idei csapat (egy hiányzótól eltekintve megegyezik a tavalyival és a 2020-assal):
Antal Péter – Puch Maxi (enyhe tuning, 45 km/h csúcs aszfalton)
Kecskeméti Sándor – KTM Hobby (gyári, 38km/h csúcs aszfalton)
Dr. Oldal István (navigátor) Piaggio Ciao (enyhe tuning, 42 km/h csúcs aszfalton)
Schwarczenberger Antal - Motohispania 50 (gyári)
Az egész izgalmasan kezdődött, mert a megbeszélt időpontra a starthoz a csapat ¾-e nem ért oda, mivel előző nap érkeztek Taksonyba és onnan lábon jöttek, de eltévedtek (navigátor nélkül :D ). Így a start előtt már a csapat nagyobb része megnézte az 1. ellenőrző pontot közelről.
Egy kicsit megkésve, de sikerült elstartolni fél nyolc körül. Vadul csapattuk, amikor a 2. ellenőrző pont előtt a KTM hátsó defektet kapott (kiszakadt a szelep, érdekes módon tavaly ugyanez volt). Gumicsere, telefon a szervizautónak, hogy ha találnak nyitva motoros boltot, vegyenek egy tartalék belsőt ahelyett, amit beszereltünk. Így az elején sikerült rögtön összeszedni egy kevés hátrányt, az egész mezőny elment mellettünk szerelés közben.
Száguldottunk tovább a cél felé, amikor a Puch elkezdett gyengélkedni. Gyors szerelés, gyertya, benzincső, légszűrő átnézve (bár gyanús volt, hogy a karbi szétszedést nem fogjuk megúszni). Aztán irány tovább, de mégse javult meg a motor. OK, akkor karbit le és szétszedni. A főfúvóka körül érdekes dolgok voltak, mert tele volt rézszálakkal. Valószínűleg a korábbi szerelő drótkefével takarította ki a szutykot a karbiból és maradt benne néhány szál. Jó, probléma megoldva, tovább növeltük az időveszteséget.
Közben az egyik egyenes szakaszon egy rendőrautó állt két rallista mellett, kicsit el is gondolkodtunk, hogy minek jönnek be ide igazoltatni, aztán jött szembe egy másik rendőrautó is. Akkor lett világos, hogy mi a helyzet, amikor a mentő is jött befelé. Valaki nagyot bukott.
Átkeltünk a gázlón a rönkökön, megnéztük a kies örkényi hátsó utakat, majd a KTM elkezdett gyengélkedni. Hasonló tünetek, mint a Puch, ugyanaz a korábbi szerelő, ugyanaz a probléma, drótszál a fúvókában. De ez nem akart olyan könnyen kijönni, szerencsére a hibrid csapatnak volt drótkeféje, amiből elkértünk egy szálat, azzal sikerült kipiszkálni a dugót. Jobb lett, de nem tökéletes, pl. a kipufogó egészen hideg volt, ott is lehetett valami dugulás. Azt hittük, hogy innen már sima lesz az út, viszont a 12 órás szintidő egyre távolodott. Az időveszteség egy nem várt problémát is okozott, elfogyott a víz (a legtapasztaltabb tagon kívül nem hozott senki pluszt, az meg szétosztva hamar elfogyott). Kb. 11 körül fogytunk ki az ivóvízből és megbeszéltük, hogy a legközelebbi falun, ahol átmegy a track, megállunk és veszünk innivalót. De már nem volt útbaeső falu a féltávig, így 11 és 15 között szomjasak voltunk (nagyon). Tartalék innivalót a paripáknak vittünk csak, de kellett is mert a 2-3 literes tankok nem ilyen távra és időtartamra vannak méretezve. Közben az enduro is bejelentkezett szerelésre. A hibajelenség a hátsó fék volt, ami befogott. A hibakeresés során kiderült, hogy a pedál nem enged vissza, de a takarítás nem segített. Következő felfedezés, hogy egy műanyag dugó nyomja a pedált, a dugót meg a hátsó villa tengelye nyomja, mert jön kifelé a helyéről, nem baj meghúzzuk. OK, de nincs rajta anya. De a kupak alól hiányzik, azaz nem volt rajta eddig sem, nem most veszett el, csak nem látszott a hiány. Ha kibírta a korábbi éveket így, ki kell bírnia ezt is, kalapáccsal vissza a helyére, rá a dugókat rá és irány a cél. Unalom ellen a KTM és a Puch is le-ledobta a láncot, de ezt már fel sem vettük.
A jakabszállási benzinkút felé közeledve már szinte a szánkban éreztük a hideg víz és a jégkrém ízét, amikor a KTM ismét hátsó defektet kapott, ugyanaz a jelenség, kiszakadt a szelep. Gyors telefon a szervízkocsinak, hogy sikerült-e gumit venni. Igen, hurrá, már csak ide kell jutnia. Rövid tanácskozás után arra jutottunk, hogy a legbiztosabb módja, hogy senki se tévedjen el és kóvályogjon a pusztában, ha a navigátor elmegy Jakabszállásra, otthagyja a motort, visszajön az autóval (benne pótbelső, kaja és víz) majd a szerelés után vissza a benzinkútig. Így is tettünk. Takács Sanyi a biciklivel a gumi visszaszerelése közben ért utol minket, ami az időnket tekintve elég rossz hír volt, viszont neki jó, mert volt vizünk és tudtunk adni (érdekes módon nem érdekelte, hogy már beleittunk, valószínűleg 10 peccel korábban minket sem érdekelt volna). A gumival kapcsolatban arra jutottunk, hogy valamiért a KTM hátsó kereke nem szereti a kis nyomást és nem feszül eléggé, elkezd benne mászni a belső addig, amíg ki nem szakad a szelep, így keményebbre fújtuk, mint az a homokra ideális, ami be is vált, mert már több defekt nem volt (legalábbis ezen a motoron).
A benzinkúton az Oldal-lányok bepecsételték a pontot, kitakarítottuk a légszűrőket, a KTM kipufogóját, megtankoltunk, ittunk, vettünk még innivalót, csokit, fagyit és irány tovább, de ekkor már fél négy körül járt az idő, nyolc óra alatt tettük meg a féltávot, négy van a második felére, nem tűnt reálisnak.
A következő szakaszokon viszont hiba nélkül mentek a gépek, hasítottunk a terepen, a homokon meg futottunk a gépek mellett (legalábbis a mopedesek, ki többet, ki kevesebbet, a motor erejétől és a versenyző súlyától függően). Az egyik ellenőrző pontnál gyanús volt, hogy miért kell balra menni, amikor Szeged nem arra van, és látszik, hogy egyenesen is rá tudnánk menni a track folytatására. De mindegy, Taki kérése idén a track szigorú tartása, így mentünk amerre vitt. Hát belevitt egy újabb homoktengerbe. Itt a KTM és lovasa majdnem végelgyengülést szenvedett (itt már a keményre fújt gumival), de túlélték (rémlik, hogy közben Taki az egekig lett magasztalva a jó track miatt) és eszetlen 30-40-es tempóval száguldottunk a cél felé. (Egészen új érzés volt, hogy ahányszor hátranéztem, megvolt mindenki, nem kellett visszamenni és szerelni. – navigátor megj.) Elkezdett realitássá válni a szintidő, amikor a Puch is defektet kapott. Viszont elég volt neki a gumijavító spray, kis pumpálás és mehettünk tovább. Legalábbis egy keveset. Innentől kezdve a talaj keménységétől függően 5-10 kilométerenként pumpálni kellett, valószínűleg volt egy kis lyuk valahol, ahol lassan eresztett. (A szerelések nagyjából ki is végezték a szintidőre vonatkozó ábrándokat.) A Puch nagyon hisztis lett a végére, a láncot is ledobta legalább egyszer.
Az utolsó néhány ellenőrző pontnál csatlakozott hozzánk egy nagyobb csapat, akiknek megszűnt a navigációja. Végül a tracket szigorúan tartva, hibátlan adatlappal, egyetlen meghibásodott motort sem hátrahagyva, teljes induló létszámban 12:13 alatt, 13 perc plusszal beértünk. Ahhoz képest, hogy a motorozás istenei egész nap velünk szórakoztatták magukat nem rossz.
Comments powered by CComment