Sziasztok. Akkor egy kis élménybeszámoló. Ála verhovina, mint tudjátok hogy ez a kis ócskavas már sokadszorra teljesítette a rallyt. A tavalyi rallyn mindössze annyi hibája keletkezett, hogy leszakadt róla az apámtól a kettes átlag tábla. Az is csak hazafelé az utánfutón, mert rázta a menetszél. Hazaérve úgy ahogy volt bedobtam a sufniba és ott várt egészen a tegnapi napig. Jó, a kerekei közben leengedtek, de ha hiszitek, hanem a tavalyi benzinnel egy kis szívató után egyetlen rúgásra beindult. Úgyhogy szerszámkészlet? Tartalék alkatrész? Ugyan minek? Nem is vittem és nem is kellett. Az elsők között indultam 4-es rajtszámmal. A szakadó esőt és a sarat nem szerette, mert beázott a gyertyapipa, de ment volna még csak, amikor megálltunk gyorsan kihűlt és nem párolgott róla a víz. Nehezen akart újra beindulni. Már azt hittem, hogy szerelni kell. Hernádi Sanyi barátom felvezetésével (Riga 16) lassan fogytak a kilométerek. Végig teljes gázon max. 39 km/óra. Persze csak, ha kitudott pörögni, mert még a vizes fű, vagy a kicsi homok is visszafogta. Nagyobb homokban egyes és futás mellette, mert ha ráültem el sem indult. Sokan megelőztek, de én nem bántam, csak aggódtam értük mert páran úgy hajtottak, hogy az már veszélyes volt. De hát én is voltam fiatal! Aztán kb. 90 km-nél utolért minket a fiam, megelőzött. Majd olyan 140 km-nél mi értük őt utol, mert elfelejtett tankolni. Azt hitte elég lesz. Együtt kerestünk egy másik kutat. Apa most már be fogunk érni? Optimizmussal, együtt mentünk tovább. Aztán kb. 160 km-nél a fiam lánca elszakadt. Mindenáron meg akarta javítani. Nehezen látta be, hogy nem fog menni, mert nincs hozzá semmink. De akkor ő nem kap emléklapot !!! Úgyhogy vontatnom kellett? Homokban? Verhovinával??? Még viccnek is rossz!!! De azt mondta, akkor ő végig tolja. Hülye vagy fiam 40 km-t??? Nem volt szívem otthagyni. Kb. 5 km volt a műútig. Egyes csuma, lábbal hajtva, mint a békák, iszonyat volt. Talán a 13. ellenőrzőpont volt? Gyerek, ez így nem fog menni. Talán aszfalton, de még úgy se biztos. Úgyhogy Taki neked bevallom, ha nem mondod el senkinek az utolsó két ellenőrző pontot kihagytuk.
Comments powered by CComment